Gyakorlati képzés a gimnáziumban

«« Vissza ««

A gyakorlati oktatás  bevezetése

 

5+1-es oktatás a gimnáziumban

Idézet Kökény Sándorné: A pesterzsébeti leánygimnázium - Bagi Ilona Gimnázium emlékkönyvéből (91- 93. oldal)

 

1958 márciusában kormányhatározat jelent meg a gyakorlati műszaki képzés fejlesztéséről a gimnáziumokban.

1958 szeptemberétől kezdték terjeszteni a gimnáziumokban az 5+1-es oktatási formát, majd 1960-ban megjelent az 5+1-es rendszerrel működő általánosan képző középiskolák tanterve. Ez azt jelentette, hogy a tanítási órákat a hét öt napjára osztották el, egy munkanapot pedig a gyakorlati foglalkozással töltöttek a tanulók. A gyakorlati foglalkozás a politechnikai oktatás megvalósítását szolgáló tantárgy. "Feladata, hogy elsősorban az elméleti ismeretekkel alátámasztott munkaműveletek elemeit ismertesse meg a tanulókkal."

A gimnáziumi politechnikai oktatást a közoktatásról szóló törvény szentesítette. Az 1961. évi III. törvény a gimnáziumok számára a szakmai előképzést írta elő, vagyis meghatározott rokon szakmák közös alapjainak oktatását, melyet minősítő vizsga zárt le.

Az 1964. évi rendtartás szól a gyakorlati foglalkozásról, a szakmai előképzésről.                                                           2010. május

 

A Bagi Ilona Leánygimnázium életében is beindult tehát a politechnikai oktatás heti egy alkalommal. Kezdeti időszakban a környező vállalatok - csepeli varrógépüzem, zuglói varrógép és alkatrészgyár - ,  biztosítottak gyakorlásra alkalmas helyet és feladatot a diáklányoknak az üzemi fiatalság legnagyobb örömére.

  

 

 

4+2-es oktatás a gimnáziumi osztályok mellett

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.