Mozaikok

«« Vissza ««

Pesterzsébeti újság cikkeiből

Fontos város- és kultúrtörténeti eseményekről készült cikkek bemutatása –

Németh Vilmosné Göndöcz Ilona levele alapján.
 

1.   Történelmi séta a temetőben - Czúni Imre városvédő
2.   A Pflumm - könyvbemutató - A Pesterzsébeti Múzeum kiadványa

   

1. Történelmi séta a temetőben

Idézet Németh Vilmosné leveléből
 
Czúni Imre lelkes városvédő, Árkiné jobbkeze volt. (Ma már Molnár Éva könyvtárvezető vette át a városvédő csoport vezetését.)
 
Két és fél órát tartott ez a séta a híres sírokhoz, Imre nagyon felkészült!
Imre édesanyja is bagis volt, az 1960/C osztályba járt, de én nem tudom a lánykori nevét. A férje Pesterzsébet ismert fotósa volt, fiát nemrég vették fel a Fotóművészek Szövetségébe. (Játszik a városi fúvószenekarban is – földrajz-szakot végzett.)
 
Szó van a cikkben Gyulai Istvánról, ő Monacoban halt meg, de édesanyja mellé temették Erzsébeten. „Posztumus díszpolgári” címet vett át fia a Városházán. Általánosba az Attila utcaiba járt, majd kossuthos lett, angol szakos tanárként tanított, sportriporter lett… és magasba jutott. Most a Stromfeld Aurél Általános Iskolát fogják róla elnevezni. (Ez az „új” Mártírok. Nagy ott a sportélet – birkózás.)
 
 
 
 
A Helytörténeti Klub 2011. második félévi programjában 2011. november 8-án Czúni Imre: A Pesterzsébeti Temető rejtelmei címmel tart előadást a klubtagok, a megjelenő hallgatóság számára. Klubvezető: Kökény Sándorné   Forrás: Internet
 
„A mi Önkormányzatunk megbecsüli a helyi lakosokat, akik valamilyen területen – művészet, építészet, bármely kulturális téren kiemelkedőt alkotnak. Haláluk után nevüket termek őrzik, oktatási, kulturális épületekben.
  • Pl.: Bubik István - terem a Csiliben – itt lakott Pesterzsébeten.
  • Máté János - terem a Zeneiskolában, amit ő alapított.
  • A Lázár Vilmos Általános Iskolában van a Dobray - terem. Énektanár volt a Bagiban is az ötvenes években, majd a Zeneakadémián professzor.
  
 

2. A Pflumm - könyvbemutató

Idézet a tanárnő levelének 2. részéből:
 
„Az én generációm még a Pflumm Moziba járt, ti már ugyanoda, de az elvett, államosított Kossuth Moziba. Azért tudósítalak benneteket erről, mert az erzsébetiek, bagisok jártak ebbe a moziba. És most az alapító Pflumm családról megjelent egy könyv. 2011. június 1-én volt a könyvbemutató, a Gaál Imre Galériában. Ide el tudtam menni. A könyvet fiatal muzeológusunk, Skaper Brigitta írta. (Előbb szakdolgozata volt, majd tartott előadást a Helytörténeti Klubban is belőle.)
 
Két Pflumm-unoka 56-ban elment, Amerikában élnek. Pálfai Teréz férjével, Márton Sándorral szinte évente hazalátogatott és ilyenkor bementek a Baross utcai Pesterzsébeti Múzeumba, ahol lakott Terike nagyanyja, aki Pflummhoz ment férjhez. Ez az a tornyos épület, amit biztos mindenki megbámult: Bocsák – villa. (Bocsák építész saját tervezése.)
 
Érthető, hogy Terike kíváncsi volt, mi lett a szép házból. Így ismerkedtek össze a muzeológusokkal, így Brigittával is, aki szakdolgozata témájául választotta a nagy mozialapítót. Ezután megindult oda-vissza az internetezés, Terike rengeteg családi fotót, iratot küldött át. Brigitta szponzorokkal megírta a könyvet. (Angolul is megjelent benne a szöveg, a kinti dédunokák miatt is.)
A könyvbemutatóra Teréz hazarepült. Meghatódott a fogadtatástól, ő is mondott köszöntő beszédet.
Jó vot a szervezés, egy férfi „mozi-dalokat” zongorázott, Karády-dalokat, megvolt a régi világ hangulata.
 
A könyvet a Múzeum és a Gál Galéria árulja 1600 Ft-ért.
A könyv címe: „Fiam, mozit fogunk csinálni!”
(Egyszerűbben: Pflumm-család)
Mindent elvettek az államosításkor. Pflumm György 70 évesen még éjjeliőrnek sem mehetett. Érthető hogy hárman is elmentek a családból 56-ban: A 16 éves Terike Márton Sándorral ment el, - osztálytársam, barátnőm Márton Éva öccsével. Terikével most találkoztam először, de sokat tudtunk egymásról Éván keresztül. (Chicago környékén élnek, az építészmérnök-férj tervezte hatalmas házban.)
  

 

 

Az iskola diákjai a neten - menüpontban Kökény Sándorné neve alatt található a következő cím: 

Itt olvasható, hogy Pesterzsébet és a Pflumm család címmel tartott előadást Skaper Brigitta, aki a Múzeum munkatársa.  
Az előadásból írásos kiadvány készült. Erről kaptunk tájékoztatót a tanárnőtől.

 

 

Az újságcikkeket Németh Vilmosné Loncika küldte

2011. június 30-án 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.