Életutak

«« Vissza ««

Bencze István

 

 

 

Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet 

Idézet az Archivumból - 2007 

 

 

 

Bencze (Brenner) István 1923-ban született Erzsébetfalván, a 18. században betelepült sváb evangélikus család sarjaként. Zenei érdeklődése, tehetsége korán megnyilvánult. 1938-ban, amikor a gyülekezet kántora eltávozott, az egyházközségi elnökség a tizenöt éves István zenei szolgálatát hallgatva úgy döntött, hogy vele tölti be a megüresedett orgonista állást. Ettől kezdve szinte megszakítás nélkül szolgált az istentiszteleteken.

 

Az első tíz évben fizetése havonta huszonöt pengő volt (egy pár cipő ára), később teljesen ingyen szolgált. A hatvankilenc év alatt egyetlen vasárnapot sem hagyott ki. Végigorgonált hatvankilenc húsvétot, hatvankilenc pünkösdöt és hatvannyolc karácsonyt (azért „csak” hatvannyolcat, mert az egyik szentestén belázasodott).

 

Zongoratanári diplomáját a Zeneakadémián szerezte 1948-ban, közben a Csepeli Papírgyárban dolgozott. 1950-ben szerzett második diplomájával a zsebében egy magán-zeneiskolában kezdte pályáját, de egyidejűleg több üzemi énekkar karnagyaként is tevékenykedett.

 

 

A hatvanas években és a hetvenes évek elején a Bagi Ilona Gimnázium ének-zene tanára volt.

 

Munkáját többszörösen elismerték: az oktatásügy kiváló dolgozója lett 1974-ben;

1988-ban Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel,

1997-ben a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjével tüntették ki,

2003-ban pedig a pesterzsébeti önkormányzat díszpolgári címben részesítette.

1988-ban lett nyugdíjas, ám nem tétlenkedett ezután sem: 2004-ig óraadóként tanított.

Gyülekezetében ma is pontosan, igényesen és az evangélium iránti elkötelezettséggel végzi hűséges szolgálatát. 

 

Az oldal beillesztésre került az internetről

2011 áprilisában

Tanárok - oldalon a pedagógus bemutatása

 

 * * * * *

2011. február hó elején, néhány napon keresztül riportsorozat készült Bencze Istvánról a PAX Tv-ben. 

"Hadd szóljon az orgona" Rövid portré Bencze István kántorról, aki 70 éven keresztül kántorizált a Pesterzsébeti Evangélikus Gyülekezetben.

 

* * * * *

 

Pesterzsébet 2013. XXXIV. évfolyam 7. száma

Születésnap 2013 júliusában 

Bencze István tanár úr születésnapján így írt Róla Kökény Sándorné, - a Bagi Ilona Leánygimnázium alapító családjának egyik tagja - a Pesterzsébeti újságban.
 

ÉVGYŰRŰK 

90 éves Bencze István, Pesterzsébet díszpolgára, köztiszteletben álló tanár, barát Bencze Istvánra gondolva elsősorban három nemes fogalom juthat eszünkbe: tehetség, hűség, szerénység. 

A tehetségről nem tehet az egyén – sokak véleménye szerint adomány, amelyet, ha valaki megkap, személyes felelőssége, hogyan gazdálkodik vele. A hűség viszont a személyiségből fakadó, nagyon szép tulajdonság, és meg kell becsülnünk, ha valaki rendelkezik vele. A szerénységgel – valljuk meg – ritkán találkozunk, még megbecsülendőbb. 

Bencze István orgonistaként, tanárként, kórusvezetőként egyaránt magas színvonalon teljesíti a tehetségével rárótt feladatokat. Köszönjük, és még sokáig számítunk rá! 

 

Teljes cikk: www.pesterzsebet.hu 

Kökény Sándorné díszpolgár

  

* * * * *

 

Idézet az internetről - 2013. október 21.

Isten és az orgona szolgálatában

 

Imádsággal egybekötött ünnepi zenés áhítatot tartottak a pesterzsébeti evangélikus templomban Bencze István karnagy orgonás szolgálatának 75 esztendős jubileumán október 20-án vasárnap. 

 

Győri János Sámuel lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. Az orgonadarabok között szerepeltek J. S. Bach és César Franck művei. Közreműködött a gyülekezet énekkara. Varcini: Largo című művét előadta Kapi Zoltánné hegedűn és Márjus Jánosné zongorán. J.S.Bach: H-moll szvitjét Győri Szachikó fuvolán játszotta, Elek Norbert zongorakíséretével. 

 

 

Ezután a közösségi teremben fogadás következett Bencze István nyugalmazott ének-zene tanár tiszteletére, aki mindig az orgonapad mellett maradt, de tanított is a Bagi Ilona Leánygimnáziumban. Régi tanítványai is köszöntötték.

 

 

Szabados Ákos polgármester elmondta: - Tisztelt tanár úr! Polgármesterként és magánemberként, több gyerek édesapjaként jöttem. Annyira jó érzés olyan ember társaságában lenni, mint amilyen te is vagy, hiszen az életeddel, a munkáddal bizonyítottál.
Helfrich Péter felügyelő: - A nyár közepén ünnepeltük Pista bácsit a 90. születésnapja és a 75. szolgálati éve alkalmából.

 

Ma pedig orgonajátékával ő köszöntött minket.

Megmaradt egy mondata bennem, miszerint: „75 év szolgálata az nem lehet pusztán csak a zene szeretete". Szolgálata alatt generációk nőttek fel és cserélődtek a padsorokban.

Bencze István orgonista karnagy lapunknak azt nyilatkozta, hogy hosszú élete alatt mintegy 500-szor adott orgonás zenés áhítatot, koncertet. 15 éves kora óta valamennyi istentiszteleten részt vett, orgonajátékával gyönyörködtette az embereket.

Szerényen csak annyit mondott: "Mindig csak tettem a dolgomat".

 

 

Hírfeltöltés: Online Lapcsoport Kft.  

2013-10-21 12:14:09

 

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.