«« Vissza ««
"- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne -
| "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa.” |
És már gördül is tovább a gyönyörű életképek rajzolata. Az apró pillanatképek a körülöttünk lévő szépségekről, mely az ember lelkében mély érzelemmel él, és kinyitván lelki szemeinket ismét elénk tárul a látvány a természet közelségéről, az emberek kapcsolatáról, egymás iránti odafigyelésről, azokról az ismeretekről, melyeket csak az ott lakó emberek tudhatnak, éreznek át, - a hétköznapi örömök és a fájdalmak, együtt és külön-külön. Azok, akik annak a vidéknek szülöttjei, s akinek minden lépés, minden út egy-egy emlék, ahol éveit megörökítette. Emlékek az iskolás korból, az ébredő szerelem érzésein át a dolgozó ember munkásnapjairól, küzdelmeiről, a család és a gyerekek összetartozásáról.
|
A Bagi Ilona Gimnázium és Szakközépiskola volt diákjai és tanárai itt megjeleníthetik Pesterzsébethez fűződő emlékeiket. Örömüket, bánatukat, a múltat és a jelent.
Azok, akik itt születtek, s azóta is hűen, itt élik életüket, családjuk, szeretteik, barátaik körében. Azok is, akik itt születtek, de később más vidékre költöztek, szívükben megőrizvén az emlékeket. |
|
«« Vissza ««
Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.