"Kell még egy szó"
Emlékeink Pesterzsébetről
Életünk Pesterzsébeten - iskolák, utcák, emberek
Gondolatok egy levelezés kapcsán
Németh Vilmosné Loncika levelei Dókáné Rácz Máriának
A bagis honlap szerkesztője, és az 1966 E osztályból néhány osztálytárs
Hogy létezik bagis honlap, ezt már néhány éve hallottam, azt is, hogy egy műszakis tanár nyitotta meg. Majd azt is megtudtam, hogy a jelenlegi szerkesztő, - a honlap ötletgazdájának felkérése alapján - egy bagis lány, aki tanítványom is volt egykor. Wlassics Ági 65/d mondta az asszonynevedet először, és akkor érdekelni kezdett, hogy ki lehet az, akinek a nevét – velem kapcsolatban - már olvastam az interneten.
Két osztálytársaddal, egészségügyisekkel kórházban, SZTK-ban hozott össze a sors.
Törőcsik Juli a kórházunk sebészetén volt gazdasági irodavezető, férjemet ott műtötték 1997-ben, majd 2003-ban. Julika ismert meg, lelkileg segített a nehéz napokban. 2007-ben kerestem, amikor férjemmel ismét oda kerültünk, de már az újak nem is ismerték Julikát, elment nyugdíjba.
Molnár Éva a bőrgyógyászati rendelőben nővér asszisztens volt, 2005-ben. Ő ismert fel, amikor riadtan mentem saját problémámmal: a főorvoshoz ő vitt be.
Néhány osztálytársad pedig Anci osztályfőnökötök temetésén jött oda hozzám. A szép szőke Cikát nagyon fiatalon győzte le a betegség. Fia talán 20 éves volt, anyja arcát, szőkeségét örökölte.
Meglepődtem, hogy milyen sok fotót szereztél be régvolt ifjúságomról (bagis tanári tablóképeim). Az érettségi tablóképemet Kalmár Veronika is kiállította a Bagi Ilona Leánygimnázium kiállításán, a Gaál Imre Galériában. Bokatörésem miatt nem tudtam megjelenni a kiállításon, amit nagyon fájlaltam, hiszen annak létrejöttéhez sok segítséget nyújtottam.
Kalmár Veronika által összeállított Emlékkönyvbe nem került be az 1968 e-s osztályom, mert ez volt az első műszaki szakközepes osztály. 4+2 heti beosztás. Két nap a Csepeli Kerékpárüzemben voltam velük. A Franciaországban élő Váczi Kriszta használta egyedül a szaktudását – mások nem. Adminisztratív dolgozók, könyvelők lettek sokan. Ez az osztály különösen a szívemhez nőtt, két nap egy héten végül is velük voltam a Gyárban. Az egyetlen osztály volt, akikkel érettségi után el mertem menni 2 napos kirándulásra – Szegedre – nagyot mulattunk Újszegeden, énekeltünk este sokáig, majd a vonaton hazafelé is. A pályaudvaron sírtunk a búcsúzáskor.
Ismertség a Kossuth Lajos Gimnázium honlapján
Hihetetlen, hogy mennyit tudsz rólam… ki hitte volna, hogy a kossuthos honlap ilyen ismertséget hoz nekem. A P.KOBAK „dossziéban megtalálod a kézírásos memoáromat: 1943-tól hogy láttam lánygimnazistaként a fiúk várát; milyen kapcsolat főzött hozzá. Egy letűnt világ szokásai, etikettje elevenedik meg az írásomban. A pesterzsébeti Bagi Ilona Gimnáziumban voltam diák, s a Kossuth Lajos fiú Gimnázium diákjaival szoros kapcsolatban teltek diákéveim.
Diákságom 8 éve után – amit a Kalmár leányiskolában, majd az államosított Bagi Ilona Gimnáziumban töltöttem – ugyanabban a leánygimnáziumban tanítottam 9 évig. (1961-1970-ig).
1955-től kezdő tanárként a Pest megyei Ócsai Gimnáziumba kerültem.
Írod, hogy Thomann Márton tanított téged a Lázár Vilmos Általános Iskolában. Én is ott tanítottam 1958-tól 1961-ig, majd 1961 őszén egykori iskolámba, a Bagiban kaptam tanári állást, melyet 1970 őszén – a Gimnázium szakközépiskolává alakulása miatt - hagytam el. Pesterzsébet egyetlen gimnáziumába, a Kossuthba „menekültem”, ahonnan 1990-ben mentem nyugdíjba.
Mindig Pesterzsébeten maradtam.
Emlékek - Múlt és jelen
Kökény Sándorné Kalmár Veronika 1990-től készítette elő – bagisok segítségével - a 60. éves iskolatalálkozót, az emlékfaültetést, a „Kalmár Ilona sétány” létrejöttét, a kiállítást, az Emlékkönyv kiadását, emléktábla elhelyezését az utolsó Gimnáziumi épület falán.
A csodálatos iskolatalálkozó a Csiliben volt. Én is köszöntöttem Makay Magdolnát.
Pesterzsébeti díszpolgárok közül Dobray István és Bencze István kossuthos diákok voltak. A Kossuth Gimnázium honlapjára tőlem kértek életműbemutatást. Dobray Istvánnak és Bencze Istvánnak is voltak tanári évei a Lázár Vilmos Általános Iskolában és a Bagi Ilona Gimnáziumban egyaránt.
A Helytörténeti Klubban, amelyet Kalmár Veronika vezet ma is, 150-300 fővel rendszeresen összejövünk.
Rátkay Endrének állandó kiállítása van az régi Világosság Moziból átalakított Rátkay-Átlók Galériában. Ő is tanított abban az időben - amikor te is oda jártál, ahogy említetted - a Lázár Vilmos Általános Iskolában, mint rajztanár. Ma 82 éves, Pesterzsébet egyik ismert festőművésze.
Érdekességek
- Tanári pályámon tanítottam abban a tantestületben, amelyben egykori középiskolás tanáraimmal kollégák lettünk.
- Tanítottam tanítványaim gyermekeit. Pl: 1964/E osztályból Hauser Teréz és Mangov Viktória fiait a Kossuth Lajos Gimnáziumban, akik ott szintén egy osztályba jártak.
- Érettségiztettem 1970-ből Ciml Mária lányát 1990-ben. A kislány esküvőjén az a szituáció volt, hogy nálam érettségizett a mennyasszony anyja, érettségiztettem a menyasszonyt, a vőlegényt, a násznagyot, a násznagynét. (Osztálytársak voltak.)
- Később több diákom lett kedves kollégám.
- Telefonos vagy személyes kapcsolatot tartok fenn egyes iskolatársaimmal, illetve régi kedves tanítványaimmal.
Kultúrális események
Ma is figyelemmel követem Pesterzsébet kulturális életét.
2010. szeptember 18-án a Kossuth Társaság rendezett „Reformkori nap” címmel programot. Erről szóló Felhívás újságkivágását elküldöm hozzád, a honlap számára.
A felhívás zárómondatát a mellékelt fotó demonstrálja:
A program:
- 9.30 órakor kezdődött. Felvonulás a Kossutin reformkori, '48-as ruhákban.
- 10.00 órakor emlékülés a Gaál Galériában, előadás Kossuthról és Széchenyiről: "A döblingi Széchenyi és a londoni Kossuth" címmel. Előadó: Dr. Csorba Zoltán, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
- 11.30 órakor virágletétel a két kiemelkedő személyiség szobránál. Műsor a Kossuth-szobornál, a Városháza előtt.
- 12.30 órakor ünnepi ebéd reformkori ételkínálattal: Pulykamell Gróf Széchenyi István módra (Unger Károly úr receptje alapján) a Csili étteremben. Az ebéd önköltséges, előre megrendelhető.
- 16.00 órakor ünnepi koncert a Gaál Galériában "Erkel és a nemzeti romantika" címmel.
A nap folyamán kézműves bemutató és foglalkoztató (csak az anyagköltség fizetendő) a Kossutiban.
Gondolatok - emlékek
Bár életem mindennapjait itt éltem meg Pesterzsébeten, diákjaim visszajelzései alapján – akik az országban sokfelé elkerültek, esetenként országhatáron túl is, s továbbtanulásuk, életpályájuk, életművük kapcsán egy-egy városban megvetették lábukat - szerteágazó kép él bennem.
Sok öröm, sok felvillanó élmény, tanítványaim szeretete, tanártársaimmal való kapcsolatok, egy-egy osztálytalálkozó… Minden kép végül is visszavezet a gyökerekhez, Pesterzsébethez.
Egy fotó a Lázár Vilmos Általános Iskola tantestületéről
Második sorban balról a harmadik Németh Vilmosné
Harmadik sor balról a harmadik Bencze István
Férjemet is itt ismertem meg, itt érettségizett Pesterzsébeten, a Kossuth Lajos Gimnáziumban, egy köztudottan nagyon szigorú tanárának a fia pedig hozzám került tanítványként. Fiam – menyem is itt érettségizett a pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnáziumban.
Az emlékek Pesterzsébethez kapcsolódnak, …
A tanárnő szerkesztőségünkhöz küldött első levelét így zárta:
„Munkádhoz sok sikert kívánok, legyen benne sok örömed, mint nekem volt a tanításban – 35 éven át – s a volt tanítványaim óvó szeretetében. Sokan hívnak, beszámolnak gyerekükről, unokáikról.
Szeretettel csókollak: Lonci néni”
Idézetek Németh Vilmosné 2010 nyári leveleiből.
Szerkesztői kiegészítés!
A tanárnő gimnáziumi tanítványaival kapcsolatos jelzései alapján, e honlapon már megnevezésre kerültek néhányan, s az osztályok, valamennyi évfolyamról. Akik még nem találkoztak itt saját nevükkel, azoktól a honlap szerkesztősége szeretettel várja e-mail bejelentkezésüket, hogy gyarapítsuk az iskola honlapjának tartalmát önmagunk és társaink számára, szeretetteljes visszaemlékezéseinkkel.
Ahogy mondani szokás: „Kicsi a világ”…
Lonci néni elküldte számomra postán Kápolnási Magdolna, 1952/A-ban végzett volt Bagis diákról az újságcikket, miszerint a Pesterzsébeti Városvédő Csoport vezetőjeként végzett kiemelkedő munkáját a Város- és Faluvédők Szövetsége Podmaniczky-díjjal ismerte el.
Az átadás ünnepélyes keretek között, a Szövetség XXVIII. Országos Találkozóján és Szakmai Konferenciáján, RÁCALMÁSON, a Jankovich-kúria Rendezvény Központban történt. Rácalmáson, ahol én, e honlap szerkesztője, a Bagi Ilona Gimnázium 1966/E osztályában érettségizett egykori pesterzsébeti diák lakom, immáron 30 éve. S erre Lonci néni hívta fel a figyelmem.
Köszönöm a kapcsolatteremtő munkát,
a magam és a szerkesztőség nevében!
A 3. Reformkori Nap Pesterzsébeten
2011. október 10-én érkezett Németh Vilmosné levele, melyben ismét a reformkori nap rendezvénye került műsorra a kerület sétálóutcáján, szeptember 17-én. Az esemény reformkori ruhákban történt felvonulással kezdődött, majd a Gaál Imre Galériában, a Kossuth téren és a Csili étteremben folytatódott.
A rendezvényt Földesi Gyula alpolgármester, az egyik fővédnök nyitotta meg. Többek között Széchenyi István gondolatát idézte, miszerint:
"Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk."

Történelmi visszatekintés és emlékérmek átadása után a rendezvény utcai zenés felvonulással folytatódott, a Pesterzsébeti Városi Fúvószenekar vezette a menetet, magyar történelmi indulókat játszva.
Minden korosztály számára élményt adó rendezvénysorozat, melynek a jelen lévők részesei lehettek.
Pesterzsébet mindig is büszke volt 1848-as hagyományaira, hiszen a település elnevezése - Kossuthfalva, Erzsébetfalva - a település alapítóit, az 1848-as honvédtábornokokat idézi, akik ezer szállal kötődtek a reformkorhoz és az azt követő időszakhoz - mondta Szabados Ákos polgármester, a rendezvény másik fővédnöke, a Kossuth-szobornál.
Ezután dr. Sturcz Zoltánné, - a rendezvény megálmodója és megszervezője, - a Kossuth Társaság elnöke szólította a művészeket, akik ezen a napon térítésmentesen szórakoztatták a kerület lakosságát produkcióikkal.
Marton Sándorné, az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke méltatta Liszt Ferenc munkásságát, majd a reformkori napot, amelyen a Kossuth Társaság Liszt Ferenc születésnapjának 200., illetve halálának 125. évfordulójára emlékkoncerttel tisztelgett.
Szerkesztőségünk köszöni a tanárnő küldeményét.