Erzsébeti Diák XXIII. évf.1.szám

 

Rövid híradás a BAGI ISKOLANAP-ról

 

Iskolánkban évek óta megtartjuk a diákok legkedvesebb napját, a mi kis házi „saturnáliánkat”.

Ebben az évben a Mikulás „hozta” ajándékba a rendkívüli szabadnapot. Ilyenkor a tanítás szigorúan szünetel, s a különböző alapszervek változatos műsorral szórakoztatják a nézőket. A műsorokat tanárok és diákok közösen szervezik. Ez most is így volt.

A rendezvények reggel fél 9-kor kezdődtek és fél kettőig tartottak. Változatosságban nem volt hiány.

 

Minden műsort nem is lehetne felsorolni, én is csak egy részüket láttam. „Könnyű” és „nehéz” műfaj váltakozott a rendezvényeken, de kétség kívül a vidámságé volt az előny.

A legszervezettebb műsora talán a Che Guevara - alapszervnek volt. Többször játszották a nap folyamán a TV-ből ismert „Most mutasd meg!” játékot, divatbemutatót tartottak, két meghívott előadójuk pedig a világmindenségben feltételezhető élőlényekről, illetve a szexuális életről beszélt.

A Radnótisok szavalóversenyt és nyelvi vetélkedőt rendeztek, de láthattunk náluk lábszépségversenyt is.

A GTA-sok (Galilei Természetbarát Kör) egész nap játszottak, szellemes vetélkedőkön vettek részt; a Sallai alapszerv tagjai filmeket vetítettek, bűvöskocka-versenyt rendeztek, és nívós vitakört tartottak a fegyverkezési hajszáról.

A tornateremben különböző sportversenyek zajlottak le, látványos tornabemutatót is tartottak, melyet a lányok tánccal vezettek be.

 

Majdnem minden versenyen voltak eredmények és díjak. De ha nem is szerzett mindenki tárgyi emléket ezen a napon, biztos, hogy a döntő többség jól szórakozott, s várakozással tekint a jövő évi iskolanap elé.

 

 Középiskolás diákok, különösen fiúk körében talán máig legnépszerűbb írónk Rejtő Jenő, alias P. Howard.

Tudom persze, hogy nincs bérelt helye a Parnasszuson, a gyerekek se azért olvassák, hogy műveltebbek legyenek, inkább üdítő hatása miatt. Talán nem stílszerűtlen a hasonlat: egy-egy Rejtő-könyv oázis a sivatagban. Néhány órára feledtetni tudja a sokszor komor valóságot. Történetei jórészt bűnügyi jellegűek. De hol vannak ezek a mai véres krimiktől?! – Humora az abszurditás felé hajlik, történetei XX. századi népmesék, bűnöző hősei szelíd Mikulás bácsinak tűnnek krimin edzett lelkünknek.

 

- A legismertebb Rejtő-regények címe még annak is ismerősnek cseng, aki sosem olvasta könyveit. Csontbrigád, Piszkos Fred közbelép, A tizennégy karátos autó, Három testőr Afrikában, A szőke ciklon – ezek a címek évtizedek óta a bestseller-lista élén állnak, még ha ezt sokszor szégyelljük, akkor is. Az említett műveket Rejtő a 30-as években írta. Akkoriban hatalmas sikerre és nem kevés pénzre tett szert, azóta is nemzedékeket hódított meg, egyedülálló „blőd”- humorával.

Rejtő is komoly írónak indult, eleinte színműveket írt, nem is sikertelenül – végül a pénzkeresési vágy vezette el őt igazi műfajához. Ha nem is művészet, amit „alkotott”, de nincs romboló hatása.

 

- Rejtő Jenő 1905. március 29-én született, gyermekkoráról keveset tudunk. Miután elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, beutazta Európát, potyautasként Afrikába is eljutott. Mindössze egy hetet töltött itt. Megismerte a csavargók, matrózok, dokkmunkások, idegenlégiósok életét.

Az itt szerzett élmények anyagul szolgáltak egész munkásságához. A valóság nem lehetett valami vidám, de Rejtő derűs mesét varázsolt a sokszor kegyetlen légiós életből. Szándékos hamisítás volt-e ez? Egy biztos, Rejtő mindvégig megmarad a kommersz szintjén, nincs érzéke a társadalmi ellentmondások iránt – a konfliktusokat mindig megoldja – igaz, hogy a humorral átszőtt megoldás oly abszurd, hogy kételkednünk kell abban, hogy az író komolyan vette önmagát. Tudatosan vállalta kommerszségét.

Művei fordulatos kalandregények, de egyúttal önmaguk paródiái is. Mintha Rejtő idézőjelbe tenné, amit írt. Lehet persze, hogy mindez túlzott feltételezés, és az író egyszerűen csak minél előbb és minél több pénzt akart keresni. Szenvedélyes szerencsejátékos volt! Sokszor oldalanként adta el új regényét a kiadónak, Nova-Müllernek. Műveit a Japán kávéházban írta.

 

Kortársaitól kritikát és dicséretet egyaránt bizalmatlanul fogadott.

Karinthy kétszer írt róla segítő szándékkal – nem hatott rá.

Népszerűségének titka a lendületes cselekményvezetés, de az igazi „titok” a sajátos rejtői humor, amely azért felülemelkedik a kabarétréfán.

Élete állandó pénzzavarban telt el, halála komor ellentéte vidám regényeinek. 1943-ban munkaszolgálatosként halt meg Jedlovkóban. Igazi nevén csak halála után publikálták műveit.

Egyik kritikusa és barátja, Kellér Andor, így emlékezett rá:

 

„Szakmányban dolgozott, ócskavasat akart adni, nem tehetett róla, hogy ezüst, sőt időnként sárga, csillogó, lágy fémes elem gurult ki a kezéből, maga sem tudta, hogy az bizony arany.”

 

 

Az elmúlt héten megkérdeztem néhány elsőst, hogy érzi magát iskolánkban, milyenek a benyomásai majd’ fél év elteltével. Kérdéseimre három „újonc” válaszolt, köztük egy lány. Nevüket rövidítve közlöm.

A riportalanyok: S. Sz. (hölgy), Sz. I., K. Gy.

 

S. Sz.: - Ismerőseim között sok a műszaki ember, közülük ajánlotta valaki, hogy ide jöjjek. Úgy érzem, van némi tehetségem a technikai dolgokhoz.

Sz. I.: - Én először elektroműszerésznek jelentkeztem, ezt az iskolát másodikként jelöltem meg, de nem bántam meg, hogy ide vettek fel. Na, meg ez a középiskola esik hozzánk legközelebb.

K. Gy.: - Nálunk a családban majdnem mindenki műszaki foglalkozású, így természetes volt, hogy én is ilyen jellegű szakmát válasszak.

S. Sz.: - A műhelyben jobban érzem magam, mint az iskolában. Igaz, a korai kelést nehéz volt megszoknom, de most már könnyen megy.

K. Gy.: - Én a suliban érzem jobban magam, talán még nem vagyok elég erős a fizikai munkához.

S. I.: - Szintén a műhelynapokat kedvelem, ezek némi lazítást jelentenek a rendszeres szellemi elfoglaltsághoz képest.

S. Sz.: - Én a kémiát és az anyagismeretet. A kémiát idén szerettem meg igazán. A tanárnő sok érdekes kísérletet mutat be, és mint ember is nagyon szimpatikus.

K. Gy.: - Egy órát tanulok általában. Lehet, hogy ez kevésnek tűnik, de ha figyelek az órákon, nekem elég.

S. Sz.: - Nekem a klub tetszik, és a péntek délutáni diszkóprogramok.

Sz. I.: - Én a tágas tornateremnek örülök, különösen tetszik meleg hatású faburkolata.

S. Sz.: - Télen korcsolyázni járok a Városligetbe, ez a kedvenc sportom, nem sajnálom az időt az utazásra.

K. Gy.: - Nekem az a véleményem, hogy a kikapcsolódásra is kell időt hagyni. Aki egész nap tanul, lehet, hogy kevesebbet tud, mint aki néha kicsit „kiszellőzteti” a fejét.

 

 

Néhány éve még én is izgatottan vártam a Mikulást, noha csodás voltában már nem hittem. Egy kis titokzatosság, ajándékvárás mindig megmozgatja a kedélyeket.

Most magam öltöttem fel a piros köntöst, fehér szakállat és bajuszt ragasztottam, hogy pár órára vagy talán csak percre örömet szerezzek néhány állami gondozott kisgyereknek.

 

Alapszervezetünk kapcsolatban van egy nevelőotthonnal, amely a fővárostól távol, Zamárdiban található. Zamárdi üdülőhely, így télen meglehetősen kihalt, ezért különösen fontos, hogy a gyerekek néha a külső világgal is felvegyék a kapcsolatot. Ezek a kicsik, -3-tól 14 éves korig – mind olyan szülők gyermekei, akik valamilyen okból nem képesek gondoskodni gyermekeikről. Ezek a gyerekek sokkal kevesebbet kapnak az élettől, mint azok, akik családban nevelkednek.

Ezt a keveset akartuk mi többé tenni.

A Bagi Kilián-köre saját kezűleg készített ajándékokat. Ebben Bessenyei Erzsébet és osztálytársai is segítettek. (A Varga Jenő KSZI-ből.) Néhányan pedig behoztunk, otthon már feleslegessé vált apró játékokat. Korán reggel négyen indultunk útnak vonaton: Hering Piroska, Bagyinszki József és jómagam a Bagiból, Mészáros Kinga a Jedlik Ányos Gimnáziumból.

Az ünnepélyt csak délutánra terveztük, így a délelőttöt az óvodásokkal töltöttük el: gitároztunk, tornáztunk, táncoltunk, rajzoltunk, papírt vágtunk. Mivel csak négyen voltunk, így mindnyájunkra három-négy kisgyerek jutott, de ők azt szerették volna, hogy külön-külön, esetenként foglalkozzunk velük. Megpróbáltuk. Szívszorító volt látni, mennyire vágynak az emberi kapcsolatokra, ezek a kis emberpalánták.

 

Mint közben kiderült, előző nap már meglátogatta a gyerekeket egy öreg Télapó, így én, mint a fia léptem fel, hogy átadjam nekik a „maradék” ajándékot. A gyerekek majd’ mindegyike elmondott egy-egy verset, mi ajándékcsomaggal köszöntük meg kedvességüket. Ezek a gyerekek annyi verset és éneket tudtak, hogy senki sem ment el közülük üres kézzel.

Ezúton szeretném megköszönni társaimnak, hogy nem sajnálták idejüket és zsebpénzüket. Tudták, jobb adni, mint kapni.