Erzsébeti Diák XXI. évf. 4. száma

Pályamódosítás

 Az 1976/77-es tanévben kerültem a Bagiba. Akkor úgy gondoltam, elektroműszerészként fogom hasznosítani magam. Divatos szakma, sokan éltek-haltak volna, hogy bekerüljenek az iskolába.

Sajnos azonban, már az első hónapokban éreztem, hogy valami nem „stimmel”. Az idősebbekkel való beszélgetéseken, műhelygyakorlaton kezdtem rájönni, hogy rosszul választottam. Szüleim, tanáraim bíztattak: idővel rájövök a szakma szépségeire. Rá is jöttem, de nem szerettem meg. Az iskolát azonban igen, mert lehetőséget kaptam arra, hogy olyan oldalamról is bemutatkozzam, amely előnyös volt számomra: szavalhattam, szerepelhettem.Indultam a József Attila szavalóversenyen. Lassan megvilágosodott előttem, hogy a szereplés, a bennem megfogalmazódó gondolatok továbbadása lehet igazi életcélom.

A Színművészeti Főiskola felvételi bizottságának nem ez volt a véleménye, így a félelemmel várt érettségi vizsga után elektroműszerész szakmunkás-bizonyítvány birtokosaként kiléptem a Nagybetűsbe…

 Megpróbálkoztam a Tanácsnál, hátha népművelőként (tagja vagyok egy amatőr színjátszó csoportnak) vagy képesítés nélküli tanítóként alkalmazni tudnak. Nem tudtak. Így munkába álltam a Ganz Műszer Művekben, mint elektroműszerész. Végül is ez a szakmám!

Nagyon kedvesen fogadtak a munkaügyön, végigvezettek a gyáron, bemutattak, mint friss munkaerőt… A hármas műhelybe kerültem, ahol örömmel láttam, hogy már dolgozik néhány Bagis. Közvetlen főnököm faggató szavaira azt feleltem: a pályán maradok. Akkor még nem szántam el magam „pályamódosításra”. Hetek múltak, s egyre hosszabbnak tűnt a 8 óra, munkámban nem találtam igazi örömöt. Szégyelltem, hogy a többiek lelkesen, kedvvel dolgoznak, míg én csak ímmel-ámmal, s becsületből.

Egy napon aztán rám mosolygott a szerencse. Mint ifivezető, benn jártam volt iskolámban. Elmeséltem eddigi pályafutásomat, s igazgatóm felajánlott egy állást: képesítés nélküli napközis tanító lehetek náluk. Kaptam a lehetőségen.

1980. decemberétől dolgozom jelenlegi munkahelyemen.

Jól érzem magam a bőrömben, a munkához sok segítséget kapok kollégáimtól. (Először kicsit cikis volt a helyzetem, hiszen a kollégák közül többen tanítottak nem régen. Ők azonban okos felnőttként átsegítettek a nehézségeken. Köszönet érte.)

Ennyi volt „pályamódosításom” története, amely azonban nekem is, nektek is tanulságokkal is szolgál. Nem lett volna szabad a négy évet „végigcsinálnom”, ha már olyan hamar rájöttem, hogy más dolgok jobban foglalkoztatnak, közelebb állnak hozzám. Kényelemszeretetből – igaz az iskolaszeretetből is – felesleges energiákat kötöttem le, s talán elvettem valakinek a helyét, aki szíves örömest helyet cserélt volna velem.

Most boldog vagyok. Készülök a munka melletti továbbtanulásra. Ti azonban tanuljatok a példámból. Ha van lehetőségetek, azt a szakmát válasszátok, amihez kedvetek van, csak így lehet életetek hasznos.

Kovács Imre 1980 IV. c

Én a pályán maradtam… 

Nevem Oszlánczi László. Barátaimnak csak Oszi.

Azzal az osztállyal érettségiztem, amelyikbe Kovács Imre, a „pályamódosító” is járt.

Nagyon szeretem a szakmámat. Érettségi után azonnal munkalehetőség után néztem. Rövid keresés után meg is találtam, a számomra legmegfelelőbb helyet, a Csepeli Papírgyárat.

Már a munkaügyi osztályon kedvesen fogadtak. Ismertették velem a munkalehetőségeket, végigvezettek az egész gyáron. Én az erőmű részleg mellett döntöttem. (Még válogathattam is.) Ez az üzem látja el energiával az egész gyárat. Már néhány nap alatt szert tettem a helyismeretre, s képet kaptam közelebbi munkámról. Leginkább a kazánok szabályozó áramköreit kell ismernem. Szerencsére – mivel az áramkörök javítása nagyon fontos – a műhely felszereltsége kifogástalan. Így, mivel tmk-szerű a műhely, alkalmam nyílt a magam konstruálta áramkörök megépítésére is.

Hobbim az elektromosság, talán ennek is köszönhetem, hogy hamar elektroműszerésznek könyveltek el, bár a szakmám finommechanikus.

Idén jelentkezem iskolába, hogy még jobban megtanuljam a szakmát. Arra is büszke vagyok, hogy brigádom a múlt évben elnyerte az Aranykoszorús Brigád-jelvényt. Jól érzem magam a brigádban, már csak azért is, mert a tagok életkorának átlaga 30 év.

Közben átigazoltak az üzemi KISZ-be is, az itteni KISZ –élet nagyon pezsgő. Sok a szórakozási lehetőség is. A PIK-ben (Papírgyári Ifjúsági Klub) hetente más-más rendezvény van. Minden nap van lehetőség sportolásra (asztalitenisz, foci, kézilabda). Nyáron a papírgyári strand bővíti ezt a kört. Egy több ezer kötetes könyvtár áll az olvasni vágyók rendelkezésére.

Úgy érzem, megtaláltam a helyem. Aki a fentiek alapján kedvet kapott itt a munkára, jöjjön, nem fogja megbánni.

OSZI 1980 IV. c

Zenei ismeretek 

 A komolyzenei előadások és általában a komolyzene helyzete iskolánkban

Minden hónapban kikerül a folyosó falára egy színházi tájékoztató, amelyen nyomon követhetjük valamennyi budapesti színház műsorát, a két zenés színházét is. Utána néztem, hogy milyen fokú az érdeklődés a zenei előadások iránt. A válasz elég lehangoló volt. Még az Operettbe néha igényelnek jegyet az osztályok, de az Erkelbe szinte soha (régebben az Operába).