«« Vissza ««
A műszerész szakmán belül a varrógépműszerészek szakemberei egy speciális szeletet képviselnek, akik az ipari - valamint a háztartási varrógépek javítását, karbantartását végzik. A gyakorlati tudásuk mellett elméleti ismeretekkel is kell rendelkezniük, hiszen a gépek működési elvét magas szinten ismerniük kell. A II. évfolyamon ismerkednek meg a diákok a különböző mozgás-átalakító szerkezetekkel, melyek alkotják a varrógépek alap elemeit.
Az 1970-es évek közepétől indult be a varrógépműszerész szakma gyakorlati oktatása az új műhelyépületben Váczi György gyakorlati oktató vezetésével. Több éves munkával Váczi György komoly szemléltető eszközöket készített a diákok közreműködésével, melyek segítségével könnyen érthetővé vált egyes mozgás-átalakító elemek működési elve.
Mikor 1978 őszén Takács Gyula gyakorlati oktató is csatlakozott az iskola tantestületéhez, közösen továbbfejlesztették a meglévő eszközöket, s komoly dokumentációkkal egészítették ki a tananyagban előírt feladatokat.
Éveken keresztül szakfelügyelőként is dolgoztam az országban működő szakközépiskolákban, ezért volt összehasonlítási alapom az iskolában folyó szakmai képzésről. Megállapíthattam, hogy országos viszonylatban is kimagasló színvonalon folyt a gyakorlati oktatás Takács Gyula és Váczi György irányításával.
Takács Gyula gyakorlati oktató és 1984-85 II. a osztályos csoportja
Az alábbiakban az elkészült munkák kerülnek bemutatásra
Király Csaba gyakorlati oktató és
szakfelügyelő, e honlap ötletgazdája.
A fotókat Takács Gyula gyakorlati oktató küldte
2010 novemberében
«« Vissza ««
Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.