Idézetek levelekből

Bokor Levente levele az interneten 

Az 1978 IV. b osztály által rendezett 30 éves érettségi találkozót követõen

Bokor Levente az Interneten emlékezett meg az összejövetelrõl, s írta e levelet a volt diákoknak.

Köszönöm nektek azt az ajándékot, hogy veletek lehettem.

Mivel üzenetem csak korlátolt számú címzetthez jut el, ha tehetitek, továbbítsátok. Csak elképzelni tudom mennyi szervezõi energiát fektettetek abba, hogy szinte a teljes osztálylétszámban megjelenjetek egymás elfogadására. Mint minden ügynek, ennek is kellett, hogy motorjai legyenek. Erõfeszítésüket megjelenésetekkel ismertétek el.

Iskolai életetekben magam csak epizód-szereplõ voltam. Viszont azt a visszaigazolást kaptam tõletek, hogy az elmúlt harminc év mindannyiunktól független hullámvasutazásában, igyekeztetek bebizonyítani, hogy a lejtmenet mennyire relatív, és mennyiben lehet az epizódból fõszerep. Ha a sok epizód nincs is összefüggõ drámává látva, minden egyes szerep olyannak tűnik, amelyik a hullámvasút mérséklésére, vagy kiegyenlítésére tett erõfeszítést.

Más szóval, úgy éreztem, hogy erkölcsi öntudatotok nem hagyott el.

Jómagam húsz évvel éltem többet abban a világban, amelyik nektek mulandó kulisszává lett. De a történelem megtagadása számomra annyit jelent, mintha valaki a saját azonosságát vitatja. Most, felülnézetben, nagyon érdekesnek (sõt, fontosnak) tartom azt a világot, amelyen lázadozva próbáltam javítani én is.

Magam körülbelül úgy jártam, mint 1945-ben, a háború után, amikor négy éves voltam. Megfigyeltem, hogy a szétbombázott házakban a férfiak gyűjtik a tüzelnivalót. Parkettát szedtek, léceket tördeltek. Úgy akartam én is hasznos lenni, hogy házunk egyik elsõ emeleti romszobájában ki akartam törni a többrészes ablak egyik választó lécét. Húztam hát befele, toltam kifele, hogy végre a kezemben maradjon. Arra persze nem figyeltem, hogy a befelé húzáskor, vagy a kifelé toláskor maradjon kezemben a léc. Az lett az eredmény, hogy kizuhantam egyik kezemben a léccel, másikban a karácsonyra kapott felhúzós repülõvel. Mivel télikabát védett, megúsztam az öt méteres esést a lentebb lakó ajtaja elé. Hetekig nem álltam ugyan lábra, de semmim nem tört el.

Esetemet példának is tartom. Azonos jó szándék vezeti az embereket, miközben egyik része kizuhan az ablakon, a másik meg befelé. ...És én nem kedvelem azokat, akik a kizuhantakat szidalmazzák csak azért, mert õk nem befelé estek. Hasonlót észleltem a ti magatartásotokban is.

Védjétek meg egymást, mert az egyik ember a másik hazája. A szülõföld e nélkül olyan, mint kikapart méh.

Szeretettel tart Benneteket emlékezetben
Bokor Levente gyakorlati oktató

2008 novemberében