Idézetek levelekből

Dr. Gockler Lajosné kémia-biológia szakos tanárnő leveléből

1959 õszén kerültem a Bagi Ilona Leánygimnáziumba, a XX. ker. Vörösmarty utcába. Összeszokott, hivatásszeretõ kb. 30 tagú tanári testületbe csöppentem, ahol az egymás segítése, a fiatalok tanítása természetes volt és - most szinte ismeretlen - hogy az anyagiak emlegetése nem volt illendõ és nem volt szokás!!!

Kb. 800 lány járt az iskola három emeletes épületébe. Úgy tudom Budapesten az utolsó volt a kizárólagos állami leányiskolák között. Már 6-8 éve lehettem ott, mikor országszerte párthatározatra megindult a gimnáziumok átalakítása szakközépiskolákká.

Elsõ lépést a koedukálás jelentette. Igazgatónõnk Dr. Halmi Gyuláné erõsen ellenállt - hiszen a jelenlegi forma jó és bevált volt. Az ellenállás eredményeként nem a Bagihoz nyúltak, hanem létrehozták a Kossuth Gimnáziumot a XX. kerület Török Flóris út 89 szám alatt. (A szerkesztõ megjegyzése: Ma Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola, a Bagi Ilona Szakközépiskola jogutódja. )

További támadás a gimnáziumi forma megváltoztatására irányult. Legyen Szakközépiskola, mégpedig mezõgazdasági szakmákkal. Újabb tárgyalások !!! Míg végül egy "menõbb" ipari szakmában - a finommechanikai műszerész - megegyeztek. Kb. ez idõ tájt történt a tantestület hivatalos tájékoztatása is. Ez a döntés az iskola létszámát megváltoztatta. Létrehozta a koedukációt. A szakmaoktatás megjelenésével változtatta a közismereti tárgyak és tanárok arányát.

Arra emlékszem, hogy felbolydult a tanári testület. Mindenki nyüzsgött, megpróbált magának másutt, más gimnáziumban állást keresni, volt, aki újságírónak ment el. Az én szakterületemen (biológia-kémia szakosok Olgi, Szécsi Kati, Márta és én) négy tanár dogozott, de tudtuk csak egynek maradt hely. Nekem sok személyes problémám volt akkoriban: pici gyerekeim, akkor végeztem a mérnöktanári szakot, borzasztó utazási távolság stb. ezért nem értem rá állás után rohangálni és valahogyan nyugodt voltam, vártam. Végül négyünk közül én maradtam. Dr. Halmi Gyuláné lemondott; nyugdíjba ment.

Megindult az átalakítás leépítõ és kifutó rendszerben. Voltak olyan évek, amikor már 5 gimnáziumi és 1 szakközépiskolai osztály volt évfolyamonként. Egyre kevesebb osztályunk lett, tudtuk az épületet át kell adni egyrészt a mérete miatt, másrészt a Szakközépiskolai igényeket kielégítõ műhelyt kellett építeni. Bár felmerült hogy a fõépületben maradunk és hátul az udvarban lesz új műhely. Ez az elképzelés nem valósult meg, hanem a Bagi Ilona Gimnázium és Szakközépiskola a kerület Kossuth Lajos utcai Általános Iskola helyére kerül majd, s ott építenek új műhelyt. Az iskolaépületbe pedig a fokozatosan felfejlõdõ Varga Jenõ Szakközépiskola jön majd. Évekig két iskola élt egy épületben. Lent a Varga Jenõ Szakközépiskola, fent a Bagi Ilona Gimnázium és Szakközépiskola. Aztán eljött az idõ az átköltözésre. A bútorokat természetesen autókkal vitték át, de a szertárak oktatási anyagának szállítása a tanárokra volt bízva. Lévén a két iskola közel volt egymáshoz ezt gyalogosan intéztük. Arra emlékszem élénken, hogy a kémia, biológia szertárt kétfülű nagy ruháskosarakban hordtuk át a tanulókkal és kezdtük meg a helyrerakást, rendcsinálást. Az új iskolaépületben nemcsak szertárak, de szakelõadói termek is voltak. Elég sokára került minden a helyére, de a következõ évben már zavartalan volt a tanítás, most már koedukált, 350-400-as létszámmal a Bagi Ilona Szakközépiskolában.

Még a koedukálásból egy apróság. Nekem a fiúkkal különösebb gondom nem volt. Tisztelték a tudást, örültek, ha az órán elsajátíthatták (s nem otthon) és lévén nehezebb anyag, igyekeztek figyelni és nem fegyelmezetlenkedni. Sőt egyes kísérleteknél kifejezetten jól jött nagyobb tenyerük és bátorságuk, pl. a durranógáz készítésénél. Egy idő után azonban feltűnt nekem, hogy a barátnőm a testnevelő Józsa Ilona tanárnő arcán kék foltok jelennek meg. Aggódó kérdésemre, hogy mi történt elmondta: 15-20 évig csak lányokat tanított. Ezek mozgási sebességéhez volt hozzászokva és most jöttek a fiúk... Pl. van a plint-ugrás: oda áll fél karral segíteni, de segítés helyett mindig Őt érte a gyorsabban leugró diák lába! De a szabad labdajátékoknál is szokatlan volt a hangoskodásuk, durvaságuk. Külön stratégiát kellett a fiús osztályokra kidolgoznia, ami vegyes osztályoknál még bonyolódott! A koedukálás a három napos kirándulásoknál is gondot okozott... Külön hálóhelységeket rendelni a lányoknak. Ilyenkor a női osztályfőnököknél fellépett a "tyúkanyó" effektus!

1981-ben megindult az iskola közvetlen szomszédságában az Erzsébet Áruház építkezése. A statikusok, mérnökök mindent jól kiszámoltak mégis iskolánk "Bandi bácsija" mindennap - "jó gazda gondosságával" - kutyájával leellenőrizte az építkezést. Erzsébeten homokos laza talaj van és ez is gondot jelentett. Egyik reggel Bandi bácsi aggódva látta, hogy milyen nagyon közel jöttek az iskola tornatermének oldalfalához, jóformán alóla markolták ki a földet. Közben ment a tanítás a II. c osztállyal, Kávaí tornatanár vezetésével. A tornaterem gyönyörű lambériája erősen recseget, ropogott, mikor az aggódó osztályfőnök Kuruczné lement a tornaterembe és az óra vége előtt kérte kollégáját, hogy hívja ki a fiúkat. Megszólalt a "jelzőcsengő". És abban a pillanatban mikor az utolsó tanuló is kiszaladt, összedőlt a tornaterem. Az oldalfal bedőlt, ezért leszakadt a tetőszerkezet. A labdák ott maradtak a romok alatt. Ezután - miután fent állt a veszély, hogy az épület más része is sérült - kiürítették az egész iskolát a diákok nagy örömére. Csak amikor biztonságos volt a helyzet, néhány nap múlva tudtunk visszamenni az iskola épületébe. Közben - miután az iskola zárt udvarának egyik oldala nyitott lett - az ott lévő lebetonozott ping-pong asztalok szőrén-szálán eltűntek?!!

 Dr. Gockler Lajosné

Budapest, 2008.01.23.