«« Vissza ««
mutatja be szerkesztőségünk saját weboldalán keresztül.
Dr. Droppa Lászlóné Éva, pedagógus – család és párkapcsolati tanácsadó vagyok, Dabason élek és dolgozom.
Két gyermekemmel és unokámmal kiegyensúlyozott, szeretetteljes kapcsolatban élünk egymáshoz közel, de mégis külön.
Saját élményem van arról: milyen a hosszú, boldog házasság - férjemet 23 évi együttélés után veszítettem el -, milyen gyászolni Őt,
milyen egyedül élni, milyen egy konfliktusos párkapcsolat, milyen gyermekeket nevelni és milyen a felnőtt kapcsolat velük.
Minden élethelyzetben fontos volt számomra a belső szabadság és igyekeztem ezt meghagyni a körülöttem élőknek is.
Életfilozófiám szerint születésünkkor egy útra lépünk - ez az életünk
- melynek hosszát nem mi határozzuk meg. Az úton egyedül kell
végig mennünk annak ellenére, hogy időnként mások útja
kapcsolódik a miénkkel. Egy ideig velünk jönnek szüleink,
testvéreink, társunk, gyermekeink, barátaink, de fontos tudni, hogy
Ők is a maguk útját járják. Csak annyit tehetünk, hogy az együtt
töltött időt tartalmassá, örömtelivé tesszük; saját utunkat pedig
emelt fővel, bátran járjuk akkor is, ha néha rázós, és úgy érezzük,
nem tudunk már több akadályt leküzdeni. Legyünk kíváncsiak arra,
hogy mi van a kanyaron túl…
Egész életemben gyermekekkel és családokkal foglalkoztam. Ezt teszem ma is, amelyhez kitűnő alapot nyújt 20 éves óvónői
pályám és a jelenlegi, már 15 éve tartó családsegítő és gyermekjóléti szolgálatnál végzett munkám.
A felnőttekkel, gyerekekkel és kamaszokkal szerzett gyakorlati tapasztalataim segítettek a hozzám forduló családok
konfliktushelyzetének kezelésében. A velük való foglalkozás során azonban elértem saját határaimhoz.
Mélyebben gyökerező problémáik feltárásához nem volt megfelelő
elméleti ismeretem, ezért jelentkeztem a Magyar Családterápiás
Egyesület által indított családterapeuta képzésre, melyet 2006-
el is végeztem. Dr. Barát Katalin pszichiáter volt a kiképző
terapeutám, akinek embersége, elméleti tudása és gyakorlati
tapasztalata azóta is követendő minta számomra.
Munkám során számos családi, párkapcsolati és gyermeknevelési
konfliktus feloldásában segítek, és mindig örömmel tölt el, ha
részvételemmel rendeződnek az összekuszált élethelyzetek.
Folyamatosan képezem magam, így szakmám mellett sokféle területen szereztem ismereteket,
pl.: agressziókezelés, személyiségfejlesztés, környezetvédelem, szociálpolitika, gyermekvédelem…
Mottóm:
Emberi kapcsolatokba avatkozni csak empátiával, tapintattal, és biztos szakmai tudással szabad!
Az oldal felhelyezésre került 2013. december 2-án 1966 IV. e
További eredményes munkát kívánok: volt osztálytársad, Marika
«« Vissza ««
Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.