Beköszönő - 2012

«« Vissza ««

Pünkösd ünnepe

Idézet az internetről (Wikipédia)
 
A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység  a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg.[1] A Szentlélek az Atya és a Fiú  kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jázus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:
És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
 
A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tűz volt, Isten jelenlétének, kegyelem kiáradásának jelei. Az Újszövetség előjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése előtt:  "Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..." (Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k). Keresztelő János is jövendölt. (Jézus) majd "Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni"[4] Jézus Keresztelő Jánosnál keresztelkedett meg, és rögtön utána galamb szállt Jézusra.
 
Ezért a a katolikus ikonográfiában a Szentlélek jele a galamb. A katolikus pünkösdi ünnep tárgya a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja.
 
 
 

Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását a keresztény világ vasárnap, tehát a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli. Ez alkalomból a keresztény egyházak országszerte ünnepi miséket, illetve istentiszteleteket tartanak. Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják. Az evangélium szerint ugyanis Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepeltek: Szent Péter prédikációját követően sokan megtértek, belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek.

 

"Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni." (ApCsel 2:1-6)

 

Péter apostol megmagyarázta az ott levőknek, hogy most teljesedett be, amit Jóel így prófétált:  

"Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak." (ApCsel 2:17-18) Lukács, a Történész: Az Apostolok Cselekedeteinek Könyve

 

Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep.

 

Bár pünkösdöt ünnepként csak a II. században említik ókori keresztény írók (Tertullianus, Órigenész), ünneplése egyidős az egyházzal, tehát az apostolok idejéből való. Már 305-ben püspöki szinódus rendelte el a Szentlélek eljövetelének megünneplését. Mivel a húsvéthoz kötődő ünnep, ezért a niceai zsinat óta (Kr.u. 325) mozgó ünnep. 2012-ben  május 27-28.

A bérmálás szentségét hagyományosan pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban.

 

Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.

 

 

 

2012. május 26.

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.