Megemlékezés tanárainkról

«« Vissza ««

Megemlékezés

 

 

 

 

Dr. Horváth Károlyné sz. Kosinsky Kornélia tanárnő

a pesterzsébeti nyilvános jogú magán leánygimnázium

tantestületének volt tagja 1932 –től 1940-ig.

 

„Nelli néni 1979-ben halt meg. – írja levelében unokahúga Ágnes.

Nelli néni sírja a Farkasréti Temetőben van, ott kísértük utolsó útjára.

Biztosan örül Odafenn, hogy még emlékeznek Rá a volt munkahelyén.”

 

Nelli néni húga, Erzsébet, a festőművész, a Baár–Madas  Református Gimnázium diákja volt.

Mikor nevével találkoztunk az iskola honlapjának kezdő oldalán az alábbi verset olvashattuk:

 

 

Reményi Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

 

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen,
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

 

 

 

Nyugodjék békében!

Szeretettel gondolunk Rá.

A vers azt a szellemiséget idézi,

ahol Kornélia testvére középiskolás éveit töltötte.

 2012. február

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.