Ifjúsági Világtalálkozó
Idézet az Internetről
Az Ifjúsági Világtalálkozó elsődleges célja, hogy megismertesse Krisztus üzenetét a világ fiataljaival. Ez az Egyház egy evangelizációs kezdeményezése, amelynek ökumenikus célja is van.
Az ifjúsági világtalálkozók ötlete és megalapítása
II. János Pál pápától származik.
Az ún. Megváltás Szent Évében, 1983-1984-ben, melyben Krisztus feltámadásának 1950 éves évfordulójára emlékeztek, több ünnepség is szólította meg a fiatalokat .
A legnagyobb a virágvasárnapi virrasztás volt.
A világ minden részéről több mint 300.000 fiatal érkezett, hogy részt vegyen a Nemzetközi Ifjúsági Jubileumon. II. János Pál pápa a fiatalokat fakereszttel ajándékozta meg az alkalom emlékére.
A következő évet, 1985-öt az ENSZ a fiatalság nemzetközi évévé nyilvánította, és az Egyház ismét szervezett egy nemzetközi találkozót a fiatalok számára virágvasárnap, melynek újra körülbelül 350.000 résztvevője volt.
Ezek után a pápa vágya és kezdeményezése volt az IVT. Az esemény kifejezetten pozitív fogadtatásban részesült, ahogy azt az 1984-es és ’85-ös találkozókra érkező fiatalok nagy száma is mutatja.
XVI. Benedek pápa arra buzdít minden katolikust, különösen a fiatalokat, hogy használják a közösségi oldalakat hitük megvallására. A tömegtájékoztatási világnapra írt üzenetében meghívott mindenkit az Ifjúsági Világtalálkozóra.
A pápa szerint ez a találkozó példa lehet számunkra arra, hogy az „új technológiák” hogyan segítik egy ilyen esemény megrendezését. A közösségi oldalak „mindeddig elképzelhetetlen lehetőségeket” teremtenek számunkra: „az emberek országhatárokon és kultúrákon átívelő térben találkozhatnak egymással.” Ezáltal a közösségi oldalak „az emberi élet fontos részévé” váltak.
Fontossá vált a megosztás, ez által pedig nagy jelentősége lett a párbeszédnek, a gondolatcserének és a pozitív kapcsolatok kialakításának is.”
A II. János Pál pápa által életrehívott Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók sorozatának Sydney után következő állomása 2011-ben Madrid.
A találkozóra a világ számos országából érkeztek fiatalok, hogy a maguk lendületével tegyenek tanúságot katolikusságukról, keresztény elkötelezettségükről.
II. János Pál pápa - akinek pápasága alatt a világtalálkozók elkezdődtek - boldoggá avatásának hírét követően hivatalosan is a madridi IVT patrónusává lett kikiáltva. A boldoggá avatás ez év május 1-jén volt Rómában.
Négy fotó a világtalálkozóról
Minden korban és napjainkban is számos fiatal mélyen vágyik arra, hogy az emberi kapcsolatokat igazságban és közösségvállalásban élje meg. Sokan törekszenek igaz barátságok kialakítására, az igaz szerelem megismerésére, tartós házasság alapítására, saját helyük megtalálására és valódi biztonságra, amely biztosítja a nyugodt és boldog jövőt.
A tapasztalat azt tanítja, hogy a világ Isten nélkül „pokollá” válik, amelyben az egoizmus, a családok szétszakadása, az emberek és népek közti gyűlölet uralkodik, valamint a szeretet, az öröm és a remény hiánya. Ezzel ellentétben, ahol az emberek és a népek elfogadják az Isten jelenlétét, Őt imádják igazságban és hallgatnak a szavára, ott ténylegesen felépül a szeretet civilizációja, ahol mindenkinek a méltóságát tiszteletben tartják, és együtt növekszik a közösség az általa megtermett gyümölcsökkel...
Próbáljátok meg ti is mindennap követni Krisztus szavát. Úgy tekintsetek rá, mint igaz barátra, akivel megoszthatjátok életutatokat. Mellette képesek lesztek arra, hogy a nehézségekkel, a problémákkal, de még a csalódásokkal és a vereségekkel is bátran és reménnyel nézzetek szembe.
XVI. Benedek pápa az idei, madridi ifjúsági világtalálkozóra írt levelének második részében arra buzdít minket, hogy konkrét válaszokkal feleljünk Isten hívására, és váltsuk tettekre szavait. A Szentatya fontosnak tartja, hogy megtaláljuk önazonosságunkat, hogy válaszolni tudjunk a "Mi az életem értelme?" kérdésre.
Mindez csak úgy lehetséges, ha életünket Krisztus igéjére építjük, hogy Benne gyökerezzen, Rá épüljön és Általa erősödjön, ahogy az a világtalálkozó mottójaként szolgáló szentírási részben is olvasható (v.ö.: Kol 2,7) Meg kell próbálnunk az evangéliumból táplálkozni, és Istennek tetsző életet élni, ahogy a spanyol Avilai Szent Teréz (1515 – 1582), a madridi találkozó egyik "hivatalos" szentje is tette.
Forrás: Internet - A találkozó hivatalos oldala
2011. szeptember 15.