Életutak - Dr. Bánhidi Ibolya oldalához bővítés

«« Vissza ««

EDMOND ROSTAND
(1868-1918)

A XIX. század végső évtizedében korlátlan irodalmi uralkodó irányzatnak tűnt a realizmus. Csak az egyre hatásosabb naturalizmus igyekezett reálisabb lenni a realizmusnál is. Úgy látszott, hogy az előző évtizedek népszerű romantikája már a hanyatlás korszakába lépett. 
Csakhogy a romantika rendkívüliségeire, a nagy túlzásokra, a nagy kalandokra, a nagy jellemekre, a túlságosan jókra és a túlságosan gonoszokra - úgy látszik - szükség volt. Az olvasók, a nézők, ha tagadták is, várták az elmúlni látszó újraéledését. Amit pedig várnak, az megvalósul.
 
A naturalizmus sikereivel együtt hangot keresett és hangot kapott az elfordulás nem csak a naturalizmus aprólékosságától, de a mindennapok valószínűségeitől is. Megszólalt az "újromantika". A franciául író belga Maeterlinck, az osztrák Hofmannsthal, az angolul író ír Oscar Wilde - főleg meséivel - együtt jelzi, hogy a romantika nem halt meg, még csak nem is alszik.
És amikor 1897-ben a párizsi Commédie Française bemutatta a 29 éves, már nem egy sikeres költői színjáték szerzőjének, Edmond Rostandnak Cyrano de Bergerac című hősi játékát - ez olyan tomboló siker volt, amely hamarosan végigszáguldott Európán, és rövidesen Európán kívül is.
New Yorkban, Tokióban ugyanúgy sorozatosan kellett játszani, mint Szentpétervárott, Stockholmban vagy Bécsben és Budapesten. - Ennek idestova már száz esztendeje. Ez idő alatt a világ színpadjain alighanem ez a legtöbbet játszott, a legtöbbször felújított, a legnagyobb nézőtömegeket vonzó színpadi játék. - Mert hát realizmus, naturalizmus, egyéb sokféle izmus keletkezik, van, múlik, de romantikára, úgy látszik, szüntelenül szüksége van a gyönyörűségekre vágyó léleknek.
 
Edmond Rostand rövid életrajzi adatai
 
Egy régi provence-i előkelő család fia. Apja nagy műveltségű közgazdász volt, aki érdekes tanulmányokkal és újságcikkekkel világosította fel a társadalmi és gazdasági kérdések iránt érdeklődő műveltebb nagyközönséget.
Az ifjú Rostand Párizsban, jó hírű gimnáziumban tanulta a latin és görög nyelvet és irodalmat. Lelkesen mélyedt el a francia történelemben és költészetben. Kitűnő tanuló volt, kiskamasz korában már formás verseket írt. 16 évesen egy költeményét beküldte az egyik újság szerkesztőségébe. Ott nem tudták, ki fia-borja, mennyi idős a költő, de a verset közlésre érdemesnek találták. Meg is jelent. Család, iskola, az ismerősök köre büszke volt.
 
19 éves korában megpályázta az Akadémia irodalmi tanulmányra kitűzött díját. Megnyerte.  A téma Provence két írója volt: a barokk múltban élő Honoré D'Urfé és a legmodernebb, Émile Zola. A szakmai siker folytán a folyóiratok örömmel vették irodalmi, esetleg kritikai cikkeit, a folyóiratok a tanulmányait. Most már verseskötet is következhetett. –
 
Szülei elvárták volna, hogy felkészült jogász- ügyvéd, közjegyző, esetleg bíró - legyen. Ő, mint fegyelmezett gyermek, el is végezte a jogtudományi kart, megvolt a diplomája is. De abban a pillanatban hátat is fordított az egész jogászságnak. Úgy látszott, nem is szorul a szülői támogatásra, kezdett ismert író-költő-kritikus lenni. 
Versei, cikkei, tanulmányai már ismertté tették nevét, amikor megtalálta legigazibb műfaját, a verses színjátékot. Néhány kísérlet után 26 éves korában - 1894-ben - megjelent könyv alakban és a Commédie Française előadta "A regényesek" című csengő-bongó versekben írt bohózatát.
 
 A legismertebb, legkedveltebb, legmaradandóbb mű mégis a "Cyrano" volt és maradt. Cyrano de Bergerac alakja otthon is, a nagyvilágban is fogalommá vált. A csúnya külsejű, emelkedett lelkű, egyszerre gőgös és önzetlen lovag életében és végül halálában, végtelen komolyságában és korlátlan játékosságával a hírhedett gascogne-i úriemberek típusképe lett. Szélsőségei közt egyszerre volt komikus és tiszteletre méltó, kihívó és bajkeverő, miközben önfeláldozó és az igazi lovagi becsület példaképe. Nagyon tehetséges alkotóelmék is csak legszerencsésebb perceikben tudnak ilyen örök típust kiformálni. És mindezt bravúros versekben.
(Még abban is szerencsés szerző volt, hogy magyar fordítója Ábrányi Emil ugyanolyan mesterien játékos verselő volt, mint ő. A magyar fordítás valóban egyenértékű az eredetivel.) 
A költő és író egész életműve jelen van irodalmi tudatunkban, a "Cyrano" azonban mindmáig valószínűleg a legtöbbet játszott színdarab nemcsak Franciaországban, hanem a nagyvilágban is.
 
Internet LIFE 2011

 Az oldal felhelyezésre került 2011 februárjában

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.