«« Vissza ««
Kedves Editke!
Elnézést kérek a zavarásért! Én a Bagi Ilona Gimnázium és Szakközépiskola honlapjának szerkesztőségében dolgozom, a 66e osztályban érettségiztem.
Nem tudom, ismered-e a weblapot, amely immáron több, mint három éve működik. Folyamatosan bővítjük tartalmát, a volt diákok levelei, interneten bejelentkező küldeményei alapján.
Jelenleg a Gyakorlati oktatás menüpontban helyeztünk fel néhány oldalt, emlékezvén az akkori munkákra.
Kökény Sándorné Veronika 2004-ben kiadásra került emlékkönyvét nagy áhítattal olvastam, miután postán megkaptam Király Csabától, a honlap ötletgazdájától, megalapítójától. Mivel Rácalmáson lakom, nem igen jutottam volna hozzá egyébként. Ebből a könyvből idéztem néhány gondolatot a honlap oldalain. Most éppen Kökény Sándorné nevét nyitottam ki a Tanári névsor menüpontban, s látom, hogy Medve Edit írását olvashatom. (Az idézetet én helyeztem oda, arra az oldalra korábban, - a volt tanárhoz szóló tiszteletteljes mondat tanári oldalon történő megjelenítése céljából - melyet az emlékkönyvben olvastam, de számomra most lett ismét aktuális, a gyakorlati oktatás miatt.)
"... Ön tanított politechnikai oktatás keretében gyors- és gépírni (férjével, Kökény Sándorral együtt)." Tehát erről a gép-gyorsíró Politechnikáról szeretnék kérni Tőled egy néhány soros visszaemlékezést. Hol volt, hogyan működött, mely időszakban, tanár-diák kapcsolat, osztálytársak stb. Ha kedved lenne, - a honlap menüpontjait megtekintve, - egyéb írást és fotót is szívesen fogadnék a honlap számára.
Szeretettel várom válaszleveled címemre.
Üdvözlettel: Dókáné Rácz Mária
Szerkesztőségünk Editkétől várja a választ.
«« Vissza ««
Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.