Életutak

«« Vissza ««

 

Kozári Ákos 1987 IV. a

Kozári Ákos honlapunkhoz küldött levelében  csak érintőlegesen említette az érettségi utáni évek jellemző útvonalait.

Szerkesztőségünk ezt mutatja be ezen az oldalon.

 

Az elmúlt 23 év? Lassan már értékelhető fél-életút.
Alapjaiban véve nem volt, illetve nincs rossz életem. Amit elértem, illetve el akarok érni, azért meg kell/kellett dolgoznom, de átlagos kispolgári életem inkább pozitívnak mondható.
Feleségemmel és kisfiammal élünk jelenleg Dunakeszin, szerencsére mindenki alapvetően egészséges - és ez a legfontosabb.
 
Szakmai vonalon informatikával kezdtem el foglalkozni. Ebben nagy szerepe van a bagis számítástechnikai szakkörnek, ahol először találkoztam számítógéppel. Nagyon megtetszett, nem láttam a határait, változatos volt és pont emiatt fogott meg.
A suli után a Bánkira jelentkeztem, Szervező és informatika szakra. Felvettek, megkínlódtam vele, mivel kísérleti évfolyam voltunk és rajtunk próbálták ki a koncepciót.
 
Az igazat megvallva a Bánki nem adott igazán sokat szakmai oldalról, leginkább munkahelyeimen sikerült a legtöbbet tanulnom, tapasztalnom. Több helyen is dolgoztam. Eleinte szoftvereket fejlesztettem, majd tanácsadóként dolgoztam, ezt követően vezetőként is megpróbáltam magam. Jelenleg a Microsoft-nál dolgozom. Igen leköt, emellett igen érdekes.
Szabadidőmben - a családon kívül - fotózással, illusztrációk készítésével foglalkozom (space1999.deviantart.com)
 
 
 
Kozári Ákos
2010 december

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.