Életutak

«« Vissza ««

Elvesztegetett évek -
Bármilyen szép is volt életünk,-
ha nem éltünk úgy, ahogy szerettünk volna.

Matyi Zsuzsanna 1956 IV. b

Gondolatok "Variációk egy témára"

Car la vie est un bien perdu,

Quand on l’a pas vécue

comme on aura voulu

(Eminescu)

Megvalósulnak-e álmaink? 

           Sunnylane 15 éves volt... s azt hitte, hogy  még 100 évig 15 éves marad.
Az iskolába járva sötétkék rakott szoknyát hordott, a blúza, “Claudine” gallérral mindég szépen ki volt keményítve. Fehér bokazokni volt a lábán. Tulajdonképpen nem is igen volt több ruhája. Szőke, göndörödő haja, mely úgy bodrosodott volna szanaszét, mint egy szénakazal, két hosszú copfba volt fésülve, s a végüket  szép égszínkék szalag fogta össze, mint két pillangó. 
Sunnylane jó tanuló volt, nem azért, mert nagyon megerőltette volna magát, de lelkiismeretes volt, rendszeres, zokszó nélkül vállalta az élet követelményeit, leckéit szívesen végezte, s két csillogó búzakék szeme figyelemmel függött tanárjai ajkain. Jól számolt, mindig első volt, a szorzásban, a kivonásban, írásbeli dolgozataiban, bármely témáról volt szó,  a  mondatokat  lírikus hangulatban fogalmazta meg. Szépen, tisztán rajzolt, festett, sosem ”ment ki a vonalból”, pasztellszíneket használt, ahogy illik. Anyukája tanította meg neki az első tánclépéseket, s álmodozva forgott Strauss vagy Schubert zenéjének andalító hangulatában. 
Sunnylane 15 éves volt....  s azt hitte, hogy  még 100 évig 15 éves marad.  
Mert volt még  ideje. Nem sietett, nem türelmetlenkedett. Majd az elvégzett napi  teendők után, a “jó családból” való kislány elfoglaltságai után, lesz elég alkalma, hogy a saját életét élje, hogy az igazi életét élje, az álmodott életet,  amire vágyott szívével-lelkével.
Sunnylane komoly viselkedéssel lépkedett az iskola felé. A divatszalonok elegáns kirakatai, a csemegés boltok színes-ízes állványai nem csábították, nem térítették le az egyenes útról. Mind ez nem érdekelte.  
 
Tulajdonképpen a neve nem Sunnylane volt, hanem Barbara. 
 
          S Barbara  nem 15 éves volt, hanem 20... s félt hogy ez a 20 éves kor túl rövid lesz, nem lesz több, mint egy villanó pillanat. Mert a húszas évek oly hamar elszaladnak! Az idő megállás nélkül, nagy léptekkel halad... Tehát most van itt az idő, az óra, hogy bizonyítson, hogy  merjen, hogy bemutassa a világnak mire képes.
Lobogó fekete haja, fésülés nélkül bodrosodott. Egy hosszú elnyűtt cigányszoknyát hordott, mely bokájáig ért. Ujjai színes festék pacsnikkal voltak bemaszatolva, már időt sem szánt arra, hogy néha-néha jól megmosakodjon.
Papírgöngyölegeket hordott hóna alatt, még meg nem száradt festményekkel szaladt az utcán, s állandóan egy benzin-mosószappan-terpentin olaj orrfacsaró illata vette körül.
Soha nem aludt eleget, soha nem evett eleget. Voltak napok  - mikor az ihlet ösztökélte - hogy hajnaltól éjfélig dolgozott. Mindent elsodró lelkesedéssel dolgozott, valami pusztító, vad düh  szállta meg, mely  csak az alkotásban tudott kimerülni. Az utcán nem volt képes nyugodt léptekkel végigmenni, állandóan rohant, mintha mindig késve lenne, mintha az élet mindig egy lépéssel megelőzné. 
Nem állt meg az elegáns divatkirakatok előtt, sem a csemegésboltok színes-ízes csábításai előtt, a pompázó kínálgatások nem érdekelték, nem érintették.
 
 
          Sunnylane 20 éves volt...  s azt hitte, hogy  még 100 évig 20 éves marad.
Komoly tanulmányokat végzett, melyeket esti tanfolyamokon  idegen nyelvek tanulásával egészített ki. A komoly tanulmányok majd erős alapú diplomákat fognak neki biztosítani, melyek a legnagyobb, legnevesebb intézmények, vállalatok ajtajait is könnyűszerrel megnyitják előtte.
Sunnylane, egy valódi, jól nevelt, képzett, fiatal lánnyá fejlődött. Szabad óráiban kézimunkázott, rengeteget olvasott, összejárt a hozzávaló társaságbeli fiatalokkal, ismerősei, barátai megbízhatók, szilárd alapokon álltak az életben, semmiféle kellemetlen meglepetés nem érhette köreikben.
  
          Sunnylane 30 éves volt....  s azt hitte, hogy  még 100 évig 30 éves marad.
Chanel kosztümöket hordott, búzaszőke hajának minden tincse fényesre kefélt kontyba simult. Ibolyakék szeme arany keretes szemüveg mögött csillogott. 
Sunnylane férjhez ment, gyerekei  lettek, kiket türelemmel, kiegyensúlyozott természettel nevelt. Annak ellenére, hogy egész napja háztartással, gyermekneveléssel, s rangjához illő napi tevékenykedésekkel telt el, jó kedvét nem vesztette el, nem zsörtölődött, nem idegeskedett, nem türelmetlenkedett ok nélkül, hisz még nem repült el az idő felette, még volt ideje.
Még volt ideje....Nem türelmetlenkedett, nem siettette az időt. Tudta, hogy a sok  teendőkkel, feladatokkal, felelősséggel  terhelt napok után, nemsokára eljön az idő, eljön az  alkalom, hogy elkezdje az életet, az ö, saját, személyes életét, az igazit, melyről  éjszakákon át  álmodott, melyre oly erősen vágyott.
 
Tulajdonképpen a neve nem Sunnylane volt, hanem Barbara. 
 
          Barbara 30 éves volt... s félt hogy ez a 30 éves kor túl rövid lesz, nem lesz több, mint egy villanó pillanat.  
Barbara állandóan nagy hajszában élt. A  vízcsap alatt szennyes lábasok tornyosultak, repedezett tányérok, félig ürített boros poharak hevertek szerteszét asztalokon, polcokon.
Műhelyében, félig beszáradt tubusok, gombócba gyűrt rajzlapok, borították a padlót. Mert lázasan dolgozott, lelkesedéssel. Széles mozdulatokkal, erőteljes vonásokat húzva festette készülő művét. Kiállításának megnyitója már nagy lépésekkel  közeledett, s mint minden valamire való művész, állandóan késéssel, időhiánnyal küzdött.
Illetve nem is késéssel, de minél jobban közeledett a határidő, annál inkább úgy érezte, hogy még mi mindent tudna bemutatni, mi minden újat tudna még alkotni, mert tele volt újabb és újabb érzésekkel, tervekkel, soha nem volt teljesen megelégedve az elért eredménnyel, érezte, még mindig van valami a lelke mélyén a vérében, amit még nem ásott elő, amit még be kell mutatnia.  
 
Barbara egyedül élt. Nem egyedül, de magányosan.
Óh, voltak barátai, társai, szeretői amennyit csak akart. Ágrólszakadt művészek, akik ágyában kerestek menedéket, ha  tanácstalanok, elkeseredettek  voltak. Befutott magas állású urak, akiket a kíváncsiság húzott a “bohém élet” titkait megismerni. Magas felhőkarcolók emeletein, bankszámlákkal, a börze hullámaival viaskodva, hiányzott valami életükből. De ezek a kapcsolatok csak ideig-óráig tartottak, egy-egy fergeteges pillanat, ami még nyomot sem hagyott maga után.
Ki, melyikük unta meg, hagyott mindent félbe? Ők? Elfáradva, vagy inkább félve a kellemetlen meglepetésektől? - Vagy ö, egy nap, émelygéssel ébredve, rádöbbenve a hideg ölelések hiábavalóságára?
 
Ezekben a kegyetlen tisztán látó pillanatokban könnyes szemekkel, minden illúzió nélkül csak nézte, nézte a fiatal kismamákat, akik zsörtölődtek, civakodtak kis rózsás arcú, zsivajgó gyerekekkel  a  játszótéren. 
Mikor rontotta el az életét? Mikor kanyarodott rossz útra? Mellékvágányra? Magányos, lehangoló pillanataiban  álomképeibe menekült,  álmodott egy meg nem valósult életről, egy igazi, egy valódi életről, csendes napokról, ablakon  át besugárzó napfényről, erős férfikarokról, melyek védik, támogatják, Strauss vagy Schubert andalító zenéjéről. 
 
*
 
          Sunnylane és Barbara 70 éves volt.... Nem is hitték volna, hogy egyszer elérik a 70 évet.  
Sunnylane és Barbara fenn nyaraltak valahol a napsugártól fénylő Alpesekben, egy nyugdíjas panzióban;  reumával, gyomorgörcsökkel  kínlódtak,  álmatlanságban szenvedtek. 
 
Barbara dermedt, elgörbült ujjaival már nem tudta kézbe venni az ecsetet. A gondtalan, rendszertelen élet, a fiatalkori hanyag étkezés, alvás tönkretette gyomrát, még a régen élvezettel szippantott olajfesték illata is fejfájást okozott.
Szunyókálva ült a kerekes székben, s egy valamilyen más életről  álmodozott, egy igazi, egy kiegyensúlyozott életről, melyet most már soha, de soha nem fog tudni valóra váltani. Egy élet, melyben unokái, mint megannyi kis fergeteg, jönnének felborítani, megzavarni üres napjai csendjét, melyben menyével epés veszekedéseket folytatna  kis semmit mondó dolgok miatt.  
 
Sunnylane, a szalonlámpa alatt, nagyítóval próbálta silabizálni a napi újság sorait. A betűk fekete, fehér foltokban táncoltak szeme előtt. Háta meggörnyedt, a dereka fájt a fiatalasszony korában végzett  házimunkák, gyerekgondozások  miatt. Már előre félt unokái látogatásától, melyek felborítják csendes napjai nyugalmát, már előre unta az üres, érdektelen beszélgetéseket, a semmitmondó  szóváltásokat menyével.
Szunyókálva ült a kerekes székben, s egy valamilyen más életről  álmodozott, egy valódi, egy igazi, egy  fergeteges életről, tele kalanddal, szerelemmel, alkotással, hírnévvel. Egy élet, melyet most már soha, de soha nem fog tudni valóra váltani.
 
 
 
Sunnylane és Barbara magányosan élték napjaikat, valahol  fenn a napsütötte Alpesekben.
 
Szót nem váltottak egymással, hiszen nem voltak egy világból valók. Napnyugtakor, lehunyt szemmel hallgatták Strauss vagy Schubert ringató zenéjét.
 
De tulajdonképpen kiről is lenne szó ?
 
                                               Sunnylanról  vagy Barbaráról ?
 
 
 
 
 
 
Matyi Zsuzsànna, Switzerland

 

Az oldal felhelyezésre került: 2010. 11.22.

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.