Régen és ma
Fejér Ilona 1964 IV. c volt diákja
Fejér Ilona 1964-ben fejezte be középiskolai tanulmányait.
Ilona az érettségi után testnevelő tanári diplomát szerzett.
A főiskolai évek után 1974-ig az Egyesült Izzó Sportkörében röplabdázott.
Házasságkötése után Dunaújvárosba került, ahol
a Rudas Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában
testnevelőként dolgozott.
Két fia született Gréts Gábor és Gréts Gergely.
1990-ben szétvált az iskola
a Kereskedelmi Vendéglátóipari Szakközéiskola, Szakiskola
tantestületében folytatta pedagógus munkáját, ahol
igazgatóhelyettes munkaköri megbízást kapott.
1997-ben "Dunaújváros Oktatásügyéért" díj-ban részesült.
2001-ben a „Pedagógus Munkásságért” díjat vehette át.
2002-ben Dunaújvárosból Győrbe költözött.

A „munka” mellett jut idő a kikapcsolódásra is párjával.

Mindkét fia, - Gábor és Gergő - Pesten él

Gergőnek két gyönyörű kislánya van Dalma 2,5 éves, Zoé 1 éves.

Ilike méltán büszke két szép unokájára.
Köszönjük, hogy jelentkezett
szerkesztőségünknél 2010 júliusában