Életutak

«« Vissza ««

Hedvig Szirt Blaske Hedvig 1938-ban érettségizett

Idézet Kökény Sándorné: A pesterzsébeti leánygimnázium - Bagi Ilona Gimnázium emlékkönyvéből (246. old.)
 
Blaske Hedvig  írását,
az "Életed jelentős alkotása"
cím alatt hozza az emlékkönyv.  Tartalma  és szövegterjedelme
miatt a honlapon az Életutak menüpont alatt került bemutatásra.
 
„1982 óta nem tanítok. Előzőleg 11 évig a kingsgrovei Ursuline nővérek felső iskolájában tanítottam.
1949-ben elhagytuk Magyarországot, 13 hónapig Bécsben laktunk. 1950-ben megérkeztünk Sydneybe és 40 éve itt lakunk.
 
Ez az ország mindent megadott, amit reméltünk. A egyik fiam egyetemi orvostanár, szülész nőgyógyász, a másik fizika-kémia-computer szakos középiskolai tanár.
 
Sajnos 1989-ben özvegy lettem, így életem meglehetősen lelassult, de mint mindig, most is a történelem segít rajtam, hála dr. Bayernénak, aki belém oltotta a történelem minden formájának szeretetét. Jelenleg a helyi felnőtt iskolában tartok vetített előadást hetenként egyszer, arról a témáról, amiről akarok. Ez nem jár fizetéssel, de nagy örömet szerez az érdeklődés, és főleg az, hogy a magyar törtelemmel, Budapesttel, a magyar irodalommal ismertetek meg olyanokat, akik talán csak „hallottak valamit Magyarországról”!
Bármiről beszélek, igyekszem belekapcsolni valami magyart, még az egyiptomi művészetbe is!”
 
 
 

Szerkesztői kiegészítés!

 

Szent Ursulas Főiskola, Kingsgrove Sydneyben található katolikus leányiskola, Középiskolai Kollégium.
Szent Orsolya's College egy katolikus szervezet, leány középiskola.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Volt Ursuline kolostor, Kingsgrove,
ma már része a Szent Orsolya's College

Forrás: Internet 

 

 

 

Az oldal a honlapra
felhelyezésre került: 2010 júniusában
 

 

«« Vissza ««



Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.