Kovács Klára Bányavölgyi Klára 1938-ban érettségizett
Idézet Kökény Sándorné: A pesterzsébeti leánygimnázium - Bagi Ilona Gimnázium emlékkönyvéből (245-246. old.)
Bányavölgyi Klára írását,
az "Életed jelentős alkotása"
cím alatt hozza az emlékkönyv. Tartalma és szövegterjedelme
miatt a honlapon az Életutak menüpont alatt került bemutatásra.
„A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen gyógyszerészi diplomát szeretem. A marosvásárhelyi Bólyai Egyetem gyógyszerészeti karán voltam tanársegéd, majd főgyógyszerészi vizsgát tettem. Már nyugdíjas vagyok. Utolsó munkahelyem a szászrégeni gyógyszertár volt 25 évig. 15 szakmai dolgozat van mögöttem, melyeknek egyéni vagy társszerzője voltam (ezek közül nem egy több évi termesztési munkám eredménye volt). A gyógynövénytermesztésen kívül a gyakorló gyógyszerészet néhány naponként előforduló feladataira kerestem időszerű megoldást.
Mégsem ez volt életem jelentős eredménye. Gyermekkori álmom, a színpad maradt. 1948-tól minden lehetőséget megragadtam, hogy védjem, óvjam és szerény lehetőségeim keretén belül tanítsam anyanyelvünket. Szavaltam és énekeltem, rendeztem ötfelvonásos drámát és nagyoperettet, irodalmi és vidám estet, amit lehetett és kellett, és – ameddig lehetett.
Ez nem érdem, számomra ez a munka volt a XI. parancsolat.”
Mikor az emlékkönyvírás adatgyűjtése céljából Kökény Sándorné kiküldte a kérdőíveket,
Bányavölgyi Klára így válaszolt Szászrégenből:
"Kedves Vera! Férfiasan bevallom, meghívótok könnyeket csalt a szemembe. Nagyon meghatott, hogy érettségink után több mint 51 évvel még magatok közül valónak tartotok. Ha Isten éltet és egészségem megengedi, nagyon szeretnék együtt lenni Veletek. Rajtam nem fog múlni. Remélem, másokon sem.
Egyetlen dolog volt, ami örömömet kissé csökkentette; a küldött szövegben ez van: A megemlékezés elindítója dr. Bayer Istvánné volt. Ugye ez nem jelent mást, csak annyit, hogy az előkészítő munkában már nem vesz részt. Tudom rengeteg munkát ad a szervezés, de nagyon kérlek, ha van rá mód, egyetlen mondatban nyugtass meg, hogy csak imádott Angyalunk iránt érzett szeretetem olvastat velem mást, mint mi írva van. Egyetlen dolgot meg kell még írjak.
Az ő ma is bennem élő óráinak, a magam módján állítottam „ércnél maradandóbb emléket”. Nem véletlen, hogy fiam, dr. Kovács András művészettörténész lett. Az erdélyi barokk korának kutatója. Disszertációját Bethlen Gábor erdélyi építészeti emlékeiről írta.
Még egyszer köszönöm kedves meghívásotokat és sok szeretettel teljes tisztelettel köszöntöm még élő volt tanárainkat. Nektek ölelésem küldöm, ismeretlen öreg barátnőtök: Kovács Klára (265. oldal)
Dobray István tanár úr Kökény Sándornénak postázott küldeményében a következőket írta:
"Két vers Bányavölgyi Klára gimnáziumi tanulótól, 1938."
- "Nagyon szeretném, ha egyik helyet kapna az évkönyvben is" - írja a tanár úr, aki annak idején meg is zenésítette Klára verseit. (309. oldal)
Bányavölgyi Klára (1938) egyik verse:
Ha beköszönt a tél
Ha beköszönt hozzám a bús, hideg tél
Oly meleg takaró ez kis költemény.
Vagy ha rögös, fagyos úton járok
Meleget a csengő rímekben találok.
A hidegtől egyszer, ha megdermed szívem,
Nem kell többé senki, semmi sem.
Nem lesz akkor se rím, se dal, se költemény...
Akkor a kis poéta megfagy,
Talán meg is hal szegény.
|
Szerkesztői kiegészítés!
Szászrégen, vagy röviden Régen, Erdélyben, vagyis Romániában, Maros megyében található, Szászrégen az egymással összeépült, majd 1926-ban közigazgatásilag is egyesített Szász- és Magyarrégent, valamint az 1956-ban hozzácsatolt Abafáját és Radnótfáját foglalja magában.
A város Marosvásárhelytől 29 km-re észak-északkeletre a Maros két partján, a Görgényi-havasok aljában, a Maros és a Görgény folyó összefolyásánál fekszik.
A barokk stílusú katolikus templom Mária Terézia rendeletére 1781-ben épült. Festett üvegablakai magyar szenteket és királyokat ábrázolnak. A Jorga Ferenc alkotta Márton Áron püspök szobra a templom előtt áll.
Márton Áron az erdélyi katolikus egyház püspöke.
Emberi nagyságát, méltóságát szellemi hagyatéka őrzi.
Csíkszeredán róla nevezték el a Római Katolikus Főgimnáziumot, ahol tanult.
IMA
Istenünk, Te Áron püspököt arra választottad ki,
hogy igazságodnak őre,
az üldözötteknek védelmezője,
és népednek jó pásztora legyen.
Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük,
tanítása és példája világító JEL legyen
mindannyiunk számára. Ámen
|
Az oldal a honlapra
felhelyezésre került: 2010 májusában