Akkor és most | Bagi Ilona Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola

Életutak

Danhauser család

Dr. Gockler Lajosné családtörténetének hiteles dokumentumai a háború utáni időszakról.

Egy tanárnő életútjának indulása -

a családi háttér, mint meghatározó környezet.

Dr. Gockler Lajosné Piroska bemutatja szeretve tisztelt szüleit és három testvérét egy fotón,

mely a negyvenes évek második felében készült. Az alábbi fotóra kattintva, lapozható a beküldött dokumentáció.

Idézetek az eredeti dokumentációkból

Nemrég érkezett Mrs Wharton részére egy érdekes levél Budapestről egy akkori tanítványtól. Ezt írja:

Hosszú idővel ezelőtt voltam a Duncan House School tanulója. Pont az Első Világháború után, 1919-ben. Kedves Miss Alice - és Miss Emily Wilson meghívtak egy magyar lányt. Én voltam a szerencsés.

A nevem Mohr Éva, most már Danhauser Lászlóné. Közel egy évet töltöttem ott, és soha nem fogom elfelejteni mindkét Wilson kisasszony jószívűségét. Nagyon jól éreztem magam ott és olyan jól megtanultam angolul, hogy továbbra is tanultam a nyelvet is itthon egy középiskolai angol nyelvtanárnő lett belőlem. Már 22 éve tanítok. Mivel a 4 gyermekem már felnőtt, úgy gondoltam, teljesülhet a kívánságom, hogy újra lássam Duncan House-t, a helyet, ahol olyan jól éreztem magam!

Éva júliusban jön Bristolba, egy angol tanároknak szervezett nyári továbbképzésre.

dan47_13old

Lapzárta után érkezett:

Éva Mohr (Danhauserné) – Olvasóink emlékezhetnek az előző számunkban Éváról megjelent pár mondatra. Azóta újabb levelet kaptunk, amely egy csomag érkezéséről tájékoztat. A levélből részleteket idézünk, mely érdekes lehet azok számára, akik ismerik őt.

dan47-1415old:

„ Múlt héten az egyik nap a postás hozott egy értesítést, hogy csomagunk érkezett Angliából, ami megsérült. Másnap a férjem elment és elhozta.

„Mindannyian nagyon boldogok voltunk, hogy volt valaki Angliában, aki olyan kedves volt, hogy gondolt ránk.

„ A csomag egy picit sérült, de szerintem csak a csomagolás. Fekete selyemkabát virágokkal és egy nagyon szép sál (kék) jó lesz nekem. Harisnyák és zoknik, jó pamutból pont a kicsik méretében, jövő héten lesz a mosás, kimossuk és használatba is fogjuk őket. Találtunk papucsot és szandált (az egyiknek jó gumi talpa volt). Az egyik jó lesz Piroskának, hiszen ő már majdnem felnőtt méretet hord. Emellett mi találtunk 2 tábla csokoládét. Nagy öröm volt és mindenki meg akarta kóstolni: mostanában nézegettük a csokoládét a kirakatokban, de nem volt annyi pénzünk, hogy vegyünk, túl drága volt.

„Végül, de nem utolsó sorban az újságok! Nagyon élveztem azokat, minden szavukat elolvastam! Ha van olyan újság vagy képes magazin, amit már kidobnának, kérem, inkább küldjék el, szeretek angolul olvasni.

„Mellékelten küldök egy fényképet a nagy családunkról.

A kép nem olyan rég készült. Jobb oldalon állok, biztosan nem emlékeznek rám, hiszen egy kicsit (!) fiatalabb voltam akkor és nem viseltem szemüveget. De nem mindig voltam ilyen sovány, csak a háború óta. Mellettem áll Piroska, aki szintén nagyon szeretné megtanulni az angol nyelvet. 12 éves. Vajon valaha lesz-e rá módja? Anglia talán megint meghív majd magyar gyerekeket, mint ahogy az Első Világháború után, és akkor talán ő is kijut majd és láthatja a nagyszerű Angliát! Csodás lenne! Középen a két kicsit láthatják: Évit és Enikőt, mellettük az egyetlen fiamat, Lacit, aki édesapja nevét viseli.

„Mind a hatan nagyon hálásak vagyunk a ruhákért, amiket küldtek és továbbra is kérjük, hogy ne feledkezzenek le rólunk. Mindig imáinkba foglaljuk a neveiket, hogy a Jóisten tartsa meg Önöket jó egészségben és békességben. Kérem, írjanak, ha van idejük!”

"A szerkesztő megjegyzése:

Ha bárki tudna Éva részére küldeni színes magazinokat, a következő címre küldje: Danhauserné Éva Budapest XII. kerület Pilsudszky út 32, Magyarország. Wilson kisasszony természetesen szívesen fogad ruhanemű felajánlásokat is a család részére.)"

Az oldal a szerkesztőség részéről

felhelyezésre került: 2010 júniusában

Piroska küldeménye, lánya, Márta fordítása alapján

Danhauser Lászlóné férje, - Piroska édesapja -

2016. február 10-én lett volna 110 éves

Az interneten ezen a napon jelent meg a következő interjú, az alábbi címmel:

Száműzhetetlen szeretet - 110 éve született Danhauser László

(Magyarországi Evangélikus Egyház - Multimédia Filmtár)

Videó: Zákeus Média Centrum, archív, 1989. Az életrajz forrása: Evangélikus Élet, 2006/07.

Budapest – Száztíz éve, 1906. február 10-én Budapesten született a budahegyvidéki gyülekezet alapító lelkésze,

Danhauser László.

Rá emlékezünk a Zákeus Média Centrum videófilmjével.

Danhauser László óbudai polgári család sarja volt. Érettségi után szülei ösztönzésére egy évig építészmérnök-hallgató volt, de az aktív óbudai gyülekezeti életnek, a helyi lelkésznek és a cserkészcsapat hívő vezetőinek a hatására

megérett benne a döntés: lelkész szeretne lenni, hogy másoknak is hirdethesse a megtalált üdvösségről szóló örömhírt és a Krisztustól megkapott boldog életet.

A teológiai tanulmányok elvégzése után 1929. szeptember 12-én a Deák téri templomban dr. Raffay Sándor püspök avatta lelkésszé. Az avatáskor elhangzott ige – Jézus szavai János evangéliumának a 21,15–19 verséből: „…szeretsz-e engem?” – egész életére meghatározó volt; erről többször örömmel beszélt.

Először esperesi segédlelkészként szolgált, majd Németországban, Tübingenben tanult ösztöndíjasként. Hazatérve a bányakerület missziós lelkésze lett, miközben művészettörténészi végzettséget szerzett. 1932-től vallástanárként dolgozott. Az ifjúsági mozgalom aktív résztvevőjeként a fiatalokat mozgósítani tudó, jó szervező, életvidám ember volt.

Vezető szerepet töltött be a Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesületben (KIE), a Pro Christ mozgalomban, valamint a Magyarországi Luther Szövetségben. Tagja volt a Baráti Mozgalomnak és a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikus Missziói Egyesületnek is; ez utóbbinak titkára, később elnöke is volt.

1933-ban házasságot kötött korábbi lelkésze lányával, Mohr Éva tanárnővel. Házasságuk negyvenöt évig, felesége haláláig tartott; négy gyermekük született. 1942 decemberében a Budavári Evangélikus Egyházközség budahegyvidéki lelkészi körének parókus lelkészévé választották. Beiktatását Kemény Lajos esperes végezte 1943 januárjában a Bécsi kapu téri templomban 1Kir 5,5 alapján. Igen nagy aktivitással vetette bele magát a gyülekezetszervezés munkájába. Egy kis lakásban indult a közösség élete. Itt délelőttönként hivatalos órákat, délutánonként pedig bibliaórákat, ifjúsági alkalmakat, cserkész-összejöveteleket, énekkari próbát, vasárnapi iskolai előkészítőt és összejöveteleket, bibliaiskolát és konfirmációi elõkészítõt tartottak.

Az istentiszteleteket kezdetben a Böszörményi úti polgári iskola tornatermében tartották, de különböző okok miatt nyolc alkalommal kellett máshová költözniük a sok munkával kialakított istentiszteleti helyekről. Végül az 1949-ben megvásárolt és 1951. szeptember 2-án felszentelt Tartsay Vilmos utcai épületben – egy lakásban kialakított kápolnában – a gyülekezet hosszú idõre otthonra talált.

A lelkész fáradhatatlanul kereste és gyűjtögette a nyájat. Rendszeres családlátogatásaival és a megalakított őrálló mozgalom segítségével elérte, hogy a kápolna vasárnaponként háromszor megtelt, és a gyülekezet egyéb alkalmait is sokan látogatták.

A háború befejezése után megindította az evangélizációk sorát; ezeknek aktív igehirdetője volt nemcsak Budahegyvidéken, hanem az országban több helyütt is. Ebben az időben a gyülekezeti élet is megelevenedett. Isten kegyelméből hívő munkáscsapatok alakultak a felnőttek és az ifjúság köréből; tartalmas életet élő, missziói kisugárzású, szolgáló gyülekezet vált Buda-hegyvidékből. 1951–52-ben személyesen látogatta a gyülekezet kitelepített tagjait, élelmiszerrel támogatva és a vigasztalás igéjével erősítve őket.

1952. január 11-én, tíz év munkája után Budahegyvidék levált Budavárról, és megalakult az önálló Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség. 1953 szeptemberétől a hűvösvölgyi szeretetintézmények pásztorolását is Danhauser Lászlóra bízták, így az ő feladata lett, hogy a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület által megkezdett templomépítést befejezze. Bár az anyagyülekezetnek nem volt temploma, Pesthidegkúton 1955. június 19-én templomszentelésre került sor.

A buda-hegyvidéki templomépítés vágya végigkísérte Danhauser László tevékenységét; sokat fáradozott érte, de nem adatott meg neki a megvalósítás lehetősége. 1957 áprilisában a Budai Egyházmegye esperesévé választották. Danhauser Lászlónak az ötvenes évek egyházi eseményeiben tanúsított magatartása nem felelt meg az egyházi hitéleti munka ellen küzdő Állami Egyházügyi Hivatalnak. Nem nézték jó szemmel az élő, tevékeny, ifjúsággal rendelkező gyülekezetet és lelkészének az eltávolított püspökhöz, Ordass Lajoshoz fűződő hűséges barátságát sem. Az esperességről 1957. december 6-án lemondatták, 1959 elejétől „egyházi közérdekből” arra kényszerítették, hogy távozzon el szeretett gyülekezetéből.

1958. május 15-én Bakonycsernyére került, miközben családja Budapesten maradt. Egy szektából szabadult, széteső gyülekezetbe küldték, ahol ellenséges érzülettel fogadták, de Isten jóra fordította az eseményeket. Húszéves szolgálata alatt élő gyülekezet alakult ki Bakonycsernyén, amely sok fiatallal, új paplakkal, megújult templommal és orgonával gazdagodott.

„Békés helyem volt itt, nyugalom, csend, Urammal való közösség, és a szolgálat betöltötte életemet” – nyilatkozta.

Innen ment nyugdíjba 1979. május 1-jén. Visszatért Budapestre. Rövid ideig az Országos Evangélikus Múzeumban dolgozott, de Káldy Zoltán püspök innen is eltávolíttatta. Felesége 1979-ben meghalt; ezután gyermekeinek, unokáinak élt, és nyugdíj-kiegészítésként a Főtávnál végzett adminisztratív munkát.

A Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége a rendszerváltás után megkövette Danhauser Lászlót

az őt ért igazságtalanságokért.

1990. november 5-én, nyolcvannégy éves korában Ura magához szólította.

2006. február 19-én a budahegyvidéki templomban (Budapest XII. kerület, Kék Golyó u. 17.)

emléktáblát avattak születése századik évfordulójának alkalmából.

* * *

Megható élettörténet - tiszta szívvel