Akkor és most

Száz magyar népdal a belépő – mondta, amikor ő vette át az énekkart és az énekórákat. Pici termetével, nagy vörös hajával magára vonta a figyelmet, és valósággal mozgósított a szép éneklésre. Ha valamit betanított, percről percre éreztük, hogy egyre jobban tudjuk; mertünk énekelni, „fellépni” kamarakórussal különböző összejöveteleken, ahol alig volt több a hallgatóság, mint mi, meg az Ipartestület nagytermében, ahol jóleső, nagy tapsot kaptunk a szépen előadott, üde számokért.

Nemcsak nálunk tanított; mintha minden jó torkú fiatal tőle tanult volna akkor Pesterzsébeten. A leánygimnáziumban addig is élt a népdal, az énekkar mindig „tiszta forrásból” merített, de Eördögh János karnagy úr néhány éves tevékenységét leszámítva a magas szintű zenei neveléshez nem volt tanárunk. 

Kutasi Klári - sajnos, rövid ideig, mert áthelyezték – az igazi énekkultúrát képviselte - ahogyan később Dobray, majd Bencze tanár úr.

 

„Kutasi Klári

Amikor megjelent a népi kollégisták csoportja előtt, csodálkozva fogadtuk? Ez a csinos, fiatal, szemüveges, a külseje után ítélve ízig-vérig városi hölgy dirigálja a daloló kollégistákat. Nem tévedés ez? Nem lesz itt baj? – hisz ezek a kollégisták a magyar népi kultúra csillapíthatatlan szomjú szerelmesei. Ady és József Attila, Bartók és Kodály tántoríthatatlan hívei, s aki eléjük állt, hogyan tartozhat hozzájuk, mikor ezer és ezer példán megtanultuk, hogy az ilyen fiatal „városi” hölgyek világából, bizony mondjuk Adyk, József Attilák, Bartókok és Kodályok hiányoznak.

 

Először nem is győzött meg, csak amikor a népdalokra került a sor. Ahogy karjai lendítésével, könyöke és válla finom rándításával, s kicsit előredőlten ujjai ritmikus mozgásával, s szeme kacsintásával irányított és „szabályozta” a dalolókat, a lényegülés csodája volt számunkra. 

Kutasi Klári a neve. Zenepedagógus, Tanuljuk meg a nevét. Ha ebben a városban ráeszmélnek arra, hogy mi az igaz magyar dal, szemben az Eisemannok, Murgácsok stb. kotyvalékával, akkor ebben nagy érdeme lesz Kutasi Klárinak.