Megemlékezés tanárainkról

 

 

 

Távolból, kórházi ágyról érkeztek hozzánk irányító üzenetei, mert ha teste beteg volt is, lelke örök tevékenyen részt vett minden kicsi és nagy iskolai ügyben. Vártuk egyre, amint ő is nehezen várta, hogy újra köztünk lehessen, abban a munkakörben, mely egész életét betöltötte, és amely idő előtt, még fiatalon – áldozatul követelte.

 

 

A budapestvidéki tankerületi királyi főigazgató nevében dr. Jámbor György tanügyi főtanácsos búcsúztatta. Az iskola jelenlegi növendékei nevében Erdélyi Honor VIII. osztályos tanuló, a volt növendékek nevében Sánta Antónia tanárjelölt búcsúzott el Tőle. A tanári kar utolsó üdvözletét dr. Bayer Istvánné Bakos Magda tolmácsolta.

 

 

 

Utolsó üdvözletünket elhoztuk mi is, közvetlen munkatársaid, tanáraid. Búcsúzni jöttünk Tőled, iskolánk alapítójától, fenntartójától, szeretve tisztelt igazgatójától.

A könnyű dolgok Téged sohasem érdekeltek. Mindig a nehéz és szép feladatok vonzottak. Így jöttél Pestszenterzsébetre is – és hoztad az iskolát alapítva a magasabb műveltséget a jövő magyar középosztály számára. Rögös pályát választottál. Az élet árnyékos oldalán vezetett az utad, kevés napfény esett rá. Mégis vállaltad, mert úgy érezted, Isten hívott el erre a feladatra, ezért nem állíthatott meg semmi akadály. Hittél a munkádban és vallottad Mész Lászlóval:

 

Súlyos, nehéz harcot harcoltál, és most, amikor egyre több kislány ül a zöld padokban, hogy megtanulja magasabb szempontokból és szilárdabb magyarsággal nézni ezt a világot – megelégelte küzdelmeidet a jó Isten. Magához szólított, hogy önzetlen, áldozatos életedért a legmagasabb elismerés boldogságát sugározza Rád!

Mi pedig itt egyszerű szavakkal, de tele szívvel megköszönjük, hogy iskoládban fiatal tanároknak adtál kenyeret, akik akkor megdöbbenten álltunk az élet kapujában, mert a kicsiny, csonka hazában nem volt számunkra hely. És miközben a rád bízott életek, kicsik és nagyok felett önmagadat felőrölve őrködtél – megtanultuk csodálni Benned a vállalt felelősség önzetlen és hősies viselését.

 

Ezt viszonozni – szavakkal – úgysem lehet!

Köszönjük, hogy előttünk sokszor kitáruló meleg tanárlelked mély bölcsességével és emelkedett szempontjaival egész életünkre példát mutatott. Példát önzetlen munkavállalásból és áldozatos kötelességteljesítésből. Törhetetlenül hittél a nemzetnevelő munka jövőt formáló erejében, és ez a hit nemcsak Téged segített át az élet holtpontjain, hanem a mi lelkünkből is felszívta a csüggedést! Kötelességnek vallottad, hogy fiatalságunkat teherbíróvá, testileg-lelkileg felkészültté tegyük, mert különben az idegen áramlatok viharában elvész a magyar.

 

Felülemelkedtél keresve a magyar középosztály feladatait, és ezekre a feladatokra akartál előkészíteni a tanári katedráról. Így lett életed az áldozatosan tevékeny hazaszeretet élő példájává. Ha a elszakított magyar földről beszéltél, szinte a szavak is könnyesek lettek – amikor visszavágytál a Tátra fenyőillatos tövébe, a Branyiszkó alá, Lőcse öreg tornyai és falai közé, ahonnan az életed elindult.

Igen, Tőled meg kellett tanulni, hogyan kell féltő rajongással ragaszkodni mindenhez, ami igazán magyar, és hogyan kell áldozatot, lemondást a végsőkig elvállalni ezért az árva magyarságért. Ahol pedig már túlnőttek a dolgok emberi erőkön és mértéken, megmutattad, hogyan kell a végzést alázatos lélekkel rábízni a jó Istenre.

Sok kényes helyzetben mutattad meg emberséges igazságszeretetedet. Mindig finom tapintattal találtad meg a hangot, ha a kartársi együttműködés útját kellett egyengetned. Törékeny lényedből sugárzott az erő, mely testületünket barátságos, összehangolt kis közösséggé formálta. Ez a közösségi szellem sok mindent könnyűvé tett, ami másutt talán elviselhetetlenül nehéz lett volna. Tiszteltük Benned hivatali elöljárónkat, kenyéradó gazdánkat, a lelkes magyar tanárt, még inkább szerettük Benned a melegszívű embertestvért – ragaszkodtunk Hozzád, a megértő jóbaráthoz.

 

Magunkkal visszük – kis diákjaid éppúgy, mint tanáraid. Vesszük, továbbadjuk, szétszórjuk, és úgy lesz, ahogy elgondoltad: lelked kitárult sok értéke szétterül, és összetevője lesz a magyar kultúrközösségnek, átszínező ereje elsősorban Pestszenterzsébet helyi szellemének.