Megemlékezés tanárainkról

– és számomra különlegesen érdekes, hogy mennyire különbözött a leánygimnázium másik remek tanárától, dr. Bayer Istvánnétól. Óráin nem volt előadás: halk beszédével, remek humorával olyan emberi közelségbe hozta az irodalmat, hogy úgy érezhettük: részesei vagyunk az irodalmi mű születésének, az író ismerősévé válunk. Iskolatársaink különböző nemzedékeiben egyaránt nagyra értékeltük, legfeljebb az a különbség, hogy mi régiek, akik még tanár úrnőnek szólítottuk tanárainkat, őt egymás között Makaynak emlegetjük, a fiatalabbak meg Magda néninek, Magdi néninek.

 

Soha nem titkolta véleményét, akkor sem, amikor az talán politikusabb, diplomatikusabb lett volna; nem hagyta, hogy múló irányzatok befolyásolják az irodalmi tananyagot. Amit szükségesnek tartott, azt meg is tanította - a negyvenes évek elején József Attilát, aki akkor egyáltalán nem volt divatban, az ötvenes években Balassi vagy Ady istenes verseit, ami végképp nem volt kívánatos. Rengeteget olvasott: a kortárs irodalmat még idős korában is. Minden nyáron újraolvasta a „kötelező” olvasmányokat, „’ hogy élvezhessem is őket” – mondta. Szellemessége, iróniája a legnehezebb időkben sem hagyta el, pedig bőven volt része gondokban.

 

Németh Vilmosné Göndöcz Lonci leveléből idézek: „Humánus értékei még a tanárét is felülmúlják! Magdival pár évig taníthattam együtt (tanárom nem volt, csak helyettesítőként meg „színi rendezőként” foglalkozott velem, például amikor 1948-ban Szendrey Júliát játszottam az ő rendezésében Petőfi naplója alapján), de észre kellett vennem, hogy a fizetésnapkor, azonnal a postára siet. Egyszer megkérdeztem az okát, s akkor szerényen elmondta,(magától értetődő természetességgel), hogy nincs nyugdíja a náluk egykor dolgozó asszonynak (cselédnek), s ő rendszeresen támogatja (abból a kis tanári fizetésből!). Ilyenre csak édesanyámék, az ősi felvidéki Karátsony-családjában láttam példát, de a „világban” nem. A másik efféle gesztusa volt, hogy amikor Molnárné Máriát agydaganattal műtötték, sokáig helyettesítette, s ezt a helyettesítésért kapott pénzt Máriának küldte el!

Négy iskolában dolgoztam (a túlórákért folyt sokszor a kicsinyes, megalázó harc), de ilyenre példát másutt nem láttam. (Szerintem el sem hitték, amikor el-elmesélgettem.)” Nem tudtam erről, de nem lepett meg, amikor Lonci megírta; Makay egyszer említette, hogy hajdani dajkája milyen nehéz sorban van (azt persze nem mondta, hogy rendszeresen segítette).

Nagyon szerényen élt. Komfort nélküli kőbányai lakására megelégedetten mondta: ez az első önálló lakásom. (Később módja volt kissé komfortosabbá tenni, de a környék így is lesújtó volt.)

 

Rengeteget segített a 60. évforduló előkészületeiben, minden levelemre szinte azonnal válaszolt. 1991 és 1996 között is többször írtunk egymásnak; én beszámoltam családomról, munkáimról, ő mindig válaszolt, levelezőlapon. Egészségi állapota egyre romlott; levelezőlapjain ezt is ironikusan közölte. Amikor már nem tudott tovább egyedül élni Kőbányán, kedves unokahúgánál volt vidéken. Onnan is jöttek válaszul a levelezőlapok, a régi – valljuk be, mindig nehezen olvasható – vonások jellegzetességét még fel lehetett ismerni, de a sorok egyre fogyatkoztak, egyre girbegurbábbak lettek; a címzést és a keltezést már unokahúga írta.