Akkor és most

Harmadikos korunkban sorsdöntő fordulat állt be osztályunk életében. Máig kiderítetlen okokból osztályfőnökünk a matematika-fizika tanárunk: Kőváry Károly tanár úr lett.

Hihetetlen rövid idő alatt meghódította az osztályt. Rajongtunk érte. Ez a rajongás nem a ritkaság számba menő férfi tanárnak szólt egy színtiszta lányosztály részéről, hanem a szinte egyedülálló tanáregyéniségnek. A rajongásban nem voltunk egyedül, a többi osztály, ahol tanított ugyanilyen érzelmekkel viseltetett iránta és versengett érte. De mi, az osztálya, verhetetlenek voltunk, mi voltunk a „bogarai”, mármint a bogaras ember értelmezésben.

 

Mi volt Kőváry Károly, alias „Kavics” tanár úr titka?

Másik nagy „tanítómesterem”, dr. Vermes Miklós szerint az a jó tanár, aki tudja a tantárgyát, szereti a tantárgyát, normális az idegrendszere, szereti a tanítványait.

Kőváry tanár úr ezeknek a kritériumoknak minden tekintetben eleget tett.

Kőváry Károly 1923-ban született, pedagógus családban. Középiskolai tanulmányai után matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett, és felvételt nyert a piarista rendbe.

1950-ben a szerzetesrendek feloszlatását a piaristák túlélték, de létszámukat csökkenteni kellett. Ekkor a szerzetesek egy része civil pályára kényszerült, így került 1952-ben Káváry tanár őr a Bagi Ilona Leánygimnáziumba.

Nagy tudású matematikus volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy 1963 szeptemberében áthelyezték a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumba, ahol egyik szervezője lett az országos hírű matematika tagozatnak. (Az 1963/64. tanévben még mindkét iskolában voltak órái.)

Tankönyveket írt, nevéhez fűződik az analitikus geometria vektori alapokra helyezése. Tanítványai közül számtalan híres matematikus került ki. 1983-ban a Bolyai Társulat oktatási szakcsoportjának titkára, később a Társulat alelnöke lett. Tagja volt az Oktatási Minisztérium Matematikai Szakbizottságának is. Számtalan kitüntetés birtokosa. Legmagasabb állami kitüntetése a Magyar Köztársaság Aranykeresztje. Egyházi kitüntetése a Szent Gellért Rend.

60 éves korában lakásproblémák miatt nyugdíjba és vidékre akart vonulni, de iskolája nem engedte, és lakáshoz juttatták.

A rendszerváltozás után rendje megbízta a váci piarista gimnázium újraszervezésével, amelyet lelkesen és eredményesen végre is hajtott. Nyolc évi igazgatás után jelenleg nyugdíjas tanár ugyanott.

Mint említettem, nagy tudású volt, de ez egyetlen tanítványára sem hatott nyomasztólag. Hallatlanul jól, érthetően magyarázott. Nagy empátiával rendelkezett és soha senkit nem alázott meg tudatlanságáért. Pontosan tudta, hogy kit miért és mennyire kell megdicsérni.

A pedagógia nagy mestere volt. Tapintatos volt, soha nem erőszakosan ajánlotta fel segítségét. Határozott értékrendje és véleménye volt, de mindezt nem tartotta abszolút igazságnak.

Mindenkit keresztnevén szólított. Nem kivételezett, de ahol szükségét látta, oda több szeretetet, odafigyelést juttatott. A mindenkivel való jósága azt váltotta ki, hogy mindenki igyekezett a legtöbbet, a legjobbat kihozni magából. Ha a szemébe néztünk, abból annyi jóság sugárzott, hogy a legbutább diák is okosnak, a legrosszabb is jónak érezte magát, és igyekezett is olyan lenni.

Utólag is bámulattal tölt el, hogyan tudott ennyi lányt kellő távolságban tartani, és mégis ideális tanár-diák viszonyt kialakítani. (33 éves volt, mikor az osztályfőnökünk lett. Erzsike néni, az igazgatónő egyszer – káder-fejlesztés címszó alatt – meg akarta házasítani, akkor érte a meglepetés.)

 

Hát Ő így tette, és az élet igazolta, hogy jól tette.

Osztályunk 43 éve élő kapcsolatban van Vele. Bárhová került, megkerestük, meghívtuk és ő is mindig figyelemmel kísérte a „bogarainak” sorsát. De nemcsak mi ragaszkodunk, a szerény képességű lányosztály, hanem a híres, okos matematikus osztályai is. Károly-nap környékén egymásnak adják a kilincset az egykori tanítványok.

Egyetértünk abban is, hogy életünk nagy ajándéka volt a Vele töltött négy esztendő.

(1985-ben az FPI szervezte vezetőképző tanfolyamra jártam. Egyik feladatunk nagyhatású tanárokról szólt. A kis létszámú csoportból egymástól függetlenül hárman Kőváry Károlyról írtunk.)