Tantestület

„Minden ember számára felejthetetlen élményt jelentenek az iskolai évek. Fokozottan áll ez a megállapítás a középiskola vonatkozásában, mikor a legfogékonyabb korban kaptuk az ismerteket, melyek befolyásolói, illetve meghatározói lettek későbbi életvitelünknek.

Vitathatatlanul igen nagy tehát minden oktató-nevelő testület felelőssége, hogy milyen módszerekkel, milyen szellemben végzi nem látványos, nagyon nehéz munkáját, tud-e végül diákjainak megfelelő útravalót adni az életre, azaz képes-e az iskola össztevékenységével hivatásának magaslatán állni?

Iskolánk humanista szellemben nevelt. Az emberség fogalma, jelentősége mottóként cseng vissza minden régi emlékben. Közösségi érzés, megbecsülés, szeretet és tisztelet tanárainkkal és egymással szemben. Ezeknek a nagy szavaknak akkor súlyuk és gazdag tartalmuk volt! Először ott tanultuk meg, majd később tudatossá vált bennünk, hogy lehetőségeink adottak, de hogy milyen emberré leszünk, az elsősorban saját magunktól, cselekedeteinktől függ. Ehhez a kibontakozáshoz adtak nevelőink óriási segítséget, akik fáradozást, nehézséget nem ismerve, szinte megszállottjai voltak a pedagógiai munkának.

 

Nevelőink felismerték az otthonnal való kapcsolat fontosságát. Gondosan vizsgálva a hátteret, komplexebben, tévedhetetlenül alakították ki egy-egy gyermek valós portréját, a szociális helyzetek ismeretében könnyebben tudtak segíteni ott, ahol erre szükség volt. Számos diák részesült tandíj- és egyéb kedvezményben.

Mi elsősorban osztályfőnökünkben, dr. Bayer Istvánné Bakos Magdában láttuk egyesítve mindazt, amit számunkra a kiváló tanár fogalma jelentett. Szüleink után őt tudtuk igazán tisztelve szeretni, becsülni és követni. Környezetében csodálatos légkört tudott kialakítani, ösztönösen ráérezve a gyermeki lélek minden érzékeny rezdülésére. Legszívesebben az ő történelem előadásaira emlékezem, soha nem feledve az érzést, mikor először döbbentett bennünket arra, hogy mit jelent magyarnak lenni!

Nehéz életszakaszaimban – társaimmal együtt – sokszor merítettünk soha nem apadó szeretetéből és bölcsességéből.

 

Az osztályok közösségeit, a tanári testületet nagyszerű, harmonikus egységbe fogta össze igazgatónk: Kalmár Ilona. Iskolánkat 1930-ban magánerőből hozta létre és tartotta fenn egy olyan, nagyrészt munkáslakta peremkerületben, ahol addig csak fiúk részére volt lehetőség magasabb képzésre. Önmagával szemben is igényes, igazságos, a fiatokat nagyon szerető és megértő, igaz ember volt. Testvéreivel együtt egész életét a pedagógiai munkának szentelte.

 

Iskolánk 1980-ban 50 éves! Azt mondják, hogy a múlt megszépíti az emlékeket. Nekünk azonban nemcsak emlékeink vannak, hanem magunkkal vittük az alapot is, melybe tanáraink olyan szeretettel és sok fáradozással vetették el a magot. Tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy munkájuk nem volt hiábavaló. Az ő útmutatásuk is nagyban hozzásegített bennünket ahhoz, hogy az élet számos viharában megálltunk, és a szó nemes értelmében „emberek” maradtunk.

Ma, amikor igen nagy probléma a fiatalság irányítása, a világra jellemző az elidegenedés, végtelenül jó érzés, hogy mi, régi diákok még ma is minden hónapban találkozunk, igényeljük egymás közelségét, és szeretettel fogjuk meg egymás kezét. Ha sok mindenen túl csak ezt, az egymás iránt érzett megbecsülést, szeretetet kaptuk örökül, iskolánk már akkor is a legnagyobb jóval ajándékozott meg bennünket.

Ezen a jelképes évfordulón végtelen hálával és szeretettel emlékezünk mindazokra, akik jól felkészítettek bennünket a hosszú útra, és igyekszünk tanításaikat a jövő nemzedéknek maradéktalanul átadni.