Az iskola diákjai a neten | Bagi Ilona Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola

Tegnap diák - ma tanár

Idézet Kökény Sándorné: A pesterzsébeti leánygimnázium - Bagi Ilona Gimnázium emlékkönyvéből - Tóth Éva 1963/A írása

A hajdani tanítványok emlékei az Erzsébeti Diákban 1961-ben (198. old.)

Harminc éves az iskolánk. Harminc év, három évtized! Ilyenkor akaratlanul is arra gondolunk – ha a falak beszélni tudnának, mi mindent mesélhetnének nekünk! No de nem várhatunk a falaktól felvilágosítást, éppen ezért keressünk fel egy olyan tanárnőt, aki szintén a Bagiban érettségizett, és most itt tanít. Bizony szép számmal vannak ilyen pedagógusaink:

Liszkayné Tarnay Márta, Lohonyainé Balogh Olga, Vargáné Endrész Gabriella, Némethné Göndöcz Ilona, Földváryné Schöner Erzsébet és Ormai Lászlóné Joó Irén.

Kérjük meg Őt, Ormai Lászlónét, meséljen diákkoráról, egyetemi éveiről – mindenről, amit úgy érez, hogy az iskolának, ennek a kedves, öreg iskolának köszönhet, és a fáradhatatlan, melegszívű tanároknak, akik őt valaha tanították, s akik közül sokkal most együtt tanít.

Gimnáziumi tanulmányaimat négy elemi elvégzése után kezdtem, 1944-ben – meséli. – Rettenetes idők voltak. Mindenütt a háború pusztításának nyoma! Mindenki vidékre menekült. Én, a megszeppent, akkor még kis diák, arra gondoltam, nem mehetek már többet iskolába, mikor tanulhatok ismét? De az iskola gondoskodott rólunk. Levélben tájékoztattak bennünket a tananyagról, s mi tanultunk. Azután elkezdődött az iskolába járás Ahogy már említettem, a háború sok mindent tönkretett. Ennek köszönhettük mi is, hogy hideg, köves teremben, fázva, vacogva, egy széken ketten ülve – mert nem volt elég – húztuk ki az első évet. Nehéz volt, keserves volt, de megérte.

1952-ben érettségiztem. Az iskolától azonban nem szakadtam el. Mint egyetemi hallgató, sokat bejártam, órákat hallgattam. Tanáraim nagy szeretettel fogadtak, s ha problémáim voltak, készségesen segítettek. Azután eltelt négy év, és most már, mint tanár kerültem vissza az egyre szépülő iskolába. Jaj, ha visszaemlékezem, milyen nehéz volt az első időkben tegezni azokat a tanárnőket, akik még nemrég tanítottak, s most, mint kollégák vesznek körül, s biztatnak, bátorítanak. Legnagyobb megerőltetésembe került volt osztályfőnökömet, Bayer Magdi nénit Magdikámnak szólítani.

Első órájáról tessék mesélni nekünk – faggatjuk Irénke nénit.

Az első órát óriási örömmel vártam. Kíváncsi voltam, milyen lesz, hisz magamban már olyan sokszor elképzeltem. Első órám egy negyedik osztályban lett volna, ahová az óra előtti szünetben, már nem tudom pontosan miért, de bementem. Egy leendő tanítványom mellém perdült, és megkérdezte: Te is velünk fogsz járni? Én pedig így feleltem: Hát, ha nem is állandó jelleggel, de elég gyakran fogunk találkozni. Mikor órára mentem, akkor volt csak meglepetés. Az illető diák nem tudta, hogyan mentse magát.

Első évben mindjárt érettségiztettem is. Nagyon boldog voltam. Az első órákon sem éreztem nehézséget, otthon éreztem magam, s tudtam, ha segítségre szorulok, bármikor volt tanáraimhoz, bocsánat, kedves kollégáimhoz fordulhatok. S ezt nagyon jó volt tudni. Még csak négy éve tanítok ebben az iskolában, de nagyon szeretnék még nagyon-nagyon sokáig itt tanítani.

Feljegyezte: Tóth Éva III. a 1963/a

Szerkesztői kiegészítés!

Ormainé Joó Irén később Krasznai Györgyné névvel szerepelt a tantestület névsorában. 1965-ben Irénke tanárnő családjával külföldre ment, s ott folytatta pedagógus hivatását a Bagi Ilona Leánygimnáziumban megszerzett tapasztalatai alapján. Akkor, ott ismét megnyílt egy kapu számára, ahol továbbra is a tanításnak szentelhette életét.

Ormainé Joó Irén - Krasznai Györgyné neve a németországi magyar gimnázium Burg Kastl tantestületének névsorában olvasható.

Az oldal a honlapra

felhelyezésre került: 2010 májusában