Rotharidesz Andreára emlékezve
Rotharides Andrea
az 50-es évek elején kezdte pedagógus munkáját a
Bagi Ilona Leánygimnáziumban.
Egyéniségéből fakadóan közel állt hozzá a művészettörténet,
ezt a tantárgyat tanította,
igyekezett megszerettetni, kedvenc tantárgyává tenni diákjainak,
s megismertetni velük e csodálatos dolgokat.
Bemutatta tanítványainak a művészeti stílusok, korszakok
fejlődését, alakulását.
A műalkotások befogadásával, értelmezésével,
a diákok esztétikai nevelést is kaptak, tanításán keresztül.
A Gimnáziumban mintegy tizenöt éves pedagógus pályafutása alatt
osztályfőnöki teendők ellátására is kapott megbízatást,
melyet örömmel vállalt.
E honlap adatai szerint osztályfőnöke volt
az 1956 IV. a és az 1962 IV. f osztálynak.
A természet szeretete, a tiszta emberi lélek egyik jellemzője,
mely közel hozza magához a hasonló lelkületű embereket.
Az ebből fakadó szép gondolattal emlékezik a tanárnőre
az 1964 IV. c osztály egyik volt diákja,
Hollósi Gizella
Diákjai szeretettel emlékeznek meg Róla.
Emlékét megőrizzük!