Beköszönő - 2014

Dr. Gockler Lajosné, nyugdíjas tanárunk üzenete

Az élet vonata... Meghatóan szép! - írja Piroska néni a küldemény mellékleteként.

• Az Élet olyan, mint egy vonatutazás: gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
• Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek - a szüleinkkel.
• Sajnos a valóság más. Ők majd kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk, nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
• Ugyanakkor mások is felszállnak közben a vonatra, akik fontosak lesznek számunkra.
• Ők a testvéreink, a barátaink, és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
• Néhányan azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.
• Vannak, akik sok szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
• Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után… Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket…
• Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis egy másik kocsiban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.
• De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
• Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással… és visszafordulni soha sem lehet. Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.
• Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni, és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait…
• Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.
• Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak, s ez azzal is megtörténhet, aki most rajtunk segít.
• Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg, s azt sem, hogy az útitársaink mikor; nem tudjuk azt sem, mikor kell búcsúznunk attól, aki közvetlenül mellettünk foglal helyet.
• Úgy érzem, vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból… Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam, fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk, és érzem, látni fogom őket, olyan csomagokkal jönnek, ami addig még nem volt nekik…
• Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
• Barátaim, tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen, és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást. Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
• Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok Jó utazást!

 A küldemény érkezett: 2014. június 21-én