Beköszönő - 2014

 

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét - tán ezredszer -,     
hogy szépen élni gyakran túl kevés.       
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.

 

Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint jancsi-kályha mellett             
anyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfateát tölt poharamba -
˝Idd meg! Nem fogsz fázni majd!˝
Átmelegedett testem, valóban,
s én azt hittem a tea tette azt.

 

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak, mitől az a ˝jó˝
a testem és lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya - így advent idejében -
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

 

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
˝Itt az Angyalka! Megjelent!˝

 

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést gyermekeimnek
minden karácsonykor átadom.
Már hányadszor töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli négy kisgyermekét.

 

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk,
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!

 

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek.