«« Vissza ««
Minden kedves Bagis diáknak, tanárnak
örömteli szép napokat, szerencsét és jó egészséget
kívánunk az Új Esztendőben!
A honlap szerkesztősége:
Király Csaba és Dókáné Marika
Az új évben is szeretettel várjuk a honlap látogatóit, a volt diákok emléksorait, képeit,
önmagukról, iskolatársaikról, volt tanáraikról, vagy rokonokról,
- testvér, unokatestvér, édesanya -
a volt bagis diákok közösségének bármely tagjáról.

* * *
Bort, búzát, békességet,
sötétségben fényességet!
Új esztendő újat hozzon,
régi jótól meg ne fosszon.
Ki barát volt, az maradjon,
ki elindult, az haladjon.
Idézetek a küldeményekből

Újévi imádság
Imádkozzunk együtt újra, hogyha éjfélt üt az óra,
Nézzünk fel az égre, s kívánjunk minden jót ez évre.
Kérjük a jó Urunkat, bontsa le a falakat,
Hallgassa meg imádságunk, amit az Újévben kívánunk!
Legyen béke itt a földön, mint a kezdet kezdetén
Éljünk együtt boldogságban, szeretetben, s barátságban.
Árvának adj szülőt Uram, hontalannak házat,
Időseknek egészséget, fiatalnak hű társat.
Fogd meg erősen a kezünk, hogy a földön el ne vesszünk,
Mert az életnek értelmet adtál, köszönjük, hogy meghallgattál!˝
Boldog, szerencsés és Békés Újesztendőt kívánok! Szeretettel: Máris Erzsébet 1965 f

Mit van mit kívánni
még ily áldott időben?
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben!
Üdvözlettel: Ispán Katalin 1966 e

Múlik a nap, s múlik az év.
Ami rossz volt, elmúlt már rég.
Holnap egy új évre ébredsz,
S ehhez kívánok Neked
Nagyon sok szépet!
Végy álarcot tarka barkát,
Húzzad meg a malac farkát.
Szilveszternek nehéz napján
Négykézláb az árok partján
Átölelem a világot és
Boldog Új Évet
Kívánok!
Boldog, békés újesztendőt kívánok: Kiss Edith 1966 e

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén
Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud, legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne, s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország emberségbe', hitbe', kedvbe',
s ki honnan jött, soha - soha ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, vissza nem fognak a kátyúk...
A többit majd apródonként megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom, legyen béke.
Gyönyörködjünk még sokáig a lehulló hópihékbe'!
Mindenkinek Békés, Boldog Új Évet kívánok, Erőben, Egészségben! Juhász Béláné 1970 IV. c
«« Vissza ««
Észrevételeket és javaslatokat a dokaistvanne@gmail.com e-mail címre várjuk.