A tanítványok emlékeznek 1990-ben

„Iskolánkat, tanárainkat tiszteltem, szerettem, becsültem akkor is, és hálám az élet tapasztalataival csak fokozódott irántuk. Osztályunk – pár kivételével - rendszeresen, - havonta egyszer, féléve kéthetenként – összejön egy eszpresszóban a hó első keddjén 10 órától. Ebből is láthatod, hogy nem volt hiába való az ő önfeláldozásuk.”

 

Takaró Károlyné Tóth Emma 1942:

„Életem leggondtalanabb éveit töltöttem a Kalmár-gimnáziumban. Édesapádra, Eszter tanár úrnőre, kedves Igazgatónőnkre mindig szeretettel és tisztelettel emlékezem. Legbensőbb kapcsolatban Magdi nénivel voltam „Utcai beszélgetéseink” nyereségek voltak életemben. Szívem szeretetével támogatom az emléktábla, az utcaelnevezés, a kiállítás és az emlékkönyv kiadásának tervét.”

 

Dr. Ferenczy Zoltánné Csernus Irén 1943:

„…iskolámra és tanáraimra mindig nagy szeretettel és tisztelettel gondoltam és gondolok vissza. Egyetemi tanulmányaimat a háború, családi körülményeim és vidéki voltom miatt nem tudtam befejezni, de az életem során végzett sokféle munkában mindig segítségemre volt az az alap, amit ettől az iskolától kaptam, és az a kiemelkedő nívó, ami oktatását jellemezte.”

 

Dr. BtageZsuzsanna dr. Trencséni Tiborné 1944:

„Régen volt ilyen örömteli napom, mint amikor a leveledet megkaptam. Én a magam részéről mindig hálával és nagy-nagy szeretettel gondolok volt iskolámra Számomra sokat adott – a legfontosabbat, biztos erkölcsi tartást. Az én iskolám iránti megbecsülésemet az elmúlt évek (évtizedek) csak erősítették. Boldogan veszek részt a találkozón.”

 

Vágvölgyi Ottóné Szajkó Margit 1946:  

„…nagy örömömre szolgált, hogy régi iskolám jelt adott, s lehet, hogy tudok találkozni azokkal, akikre ma is sok szeretettel és hálával gondolok.”

 

Kunc Miklósné Sepsey Mária 1947:

„őszinte, nagyra becsült tisztelettel és szeretettel emlékezem Ilona nénire, Eszter nénire és a gimnáziumban töltött felejthetetlen szép évekre.”

 

Ványi Gyuláné Sprenger Éva 1947:

„Visszagondoltam a gimnáziumban eltöltött boldog évekre, arra a családias, szeretettel áthatott közösségünkre. Alig várom, hogy találkozhassak azokkal is, akiket évek óta nem láttam.”

 

Zánkay Dénesné Huszár Éva 1948:

„Bába Viktória tanárnő volt a Vöröskeresztes csoport tanárvezetője és azt hiszem1947-ben azt a bizonyos jótékony célú műsoros táncestélyt megelőzően kiállítást tartott a csoport az iskolában, amelyen saját készítésű játékállatokat, karácsonyi díszeket, kézimunkákat állítottunk, s ennek bevétele már nem is tudom mire, nyilván vöröskeresztes célokra lett felajánlva. Viki néni hozta a szabás-varrás mintákat. Én annak idején többek között egy elefántot készítettem, majd később – miután a mintám megvolt – saját magamnak is készítettem egyet. Ez idők folyamán tönkrement, de annyira szerettem az elefántot, hogy újból varrtam egyet, ami mai napig is „szolgál” itthon, mint ajtótámasztó. Jópofa kis jószág, szeretem. Még egy magyarázat: 1945-ben kellett használnunk azt a bizonyos orosz nyelvű karszalagot, hogy indokolt legyen iskolába jövet-menet az utcán való tartózkodásunk, mert abban az időben elég sok volt a „malinki robot”(!) s a karszalag valamennyire ez alól mentesítette a diákokat. Gondolom, erre sem nagyon emlékezhetsz.”

 

Solti Györgyné Joseffi Edit 1948:

„őszinte elismerésem, hogy erre a nehéz feladatra vállalkoztál. Leveled ötven év elásott emlékeit hozta felszínre. Még ma is nagy szeretettel gondolok iskolánkra és tanárainkra. Az alapítók mélységes humanizmusa áthatotta az egész nevelési rendszert, ami abban az időben, 1940-44-ig nem is lehetett könnyű feladat. Örülök, hogy megérhettem iskolánk ilyen becses évfordulóját…’

 

Vukánné dr. Gyarmathy Zsuzsanna 1949:

„Nagyon örülök a kezdeményezéseteknek, bár abban, - sajnos – nem vehetek tevőlegesen részt, mivel mozgáskorlátozottságom oly mértékben romlott, hogy már a lakást sem tudom elhagyni, sőt még itt is kerekes székben fuvaroz a családom ide-oda… Utoljára az 1979-es találkozón vettem részt.”

 

„Az iskolánkban eltöltött 8 év szent ügy volt számomra. Szinte valamennyi füzetem, könyvem megvan. A háború és az ostrom „vérzivatarát” íróasztalom (és mindaz, amit tartalmazott) átvészelte.”

 

Patai Lászlóné Szalay Ida 1949:

„Örömmel vettem a hírt, mely szerint – végre – méltó emléket állítunk iskolaalapítóinknak, akik „vadócba rózsát oltottak”. … Talán említést érdemel: én voltam az iskolánk életében az utolsó önképzőköri elnök:”

 

Gazsi Nándorné Bayer Éva 1949:

„Elmondhatatlan nagy örömet szerzett leveled! Nem is hiszed, milyen sokat gondolok régi hazámra, főleg a kedves iskolai évekre. Nincs olyan óra, hogy valamilyen formában elő ne bukkanna minden. … a jó ötlethez boldogan társulok. Sajnos, csak így szavakkal, mert igen messzire lakom tőletek, a János hegy aljában, és éppen a mai naptól elfoglaltabb nagymami leszek, mert bölcsődés lett az unokám, ami nagyobb terheket ró rám, és igen nagy utat jelent majd hetente többször, át a XIII. kerületbe és vissza.”

(Megjegyzés: A távolság ellenére Évi részt vett az emlékfa ültetésén, és hozott egy kis földet saját kertjéből.)