Akkor és most

Drága Gizi barátném meglátogatott a napokban, s elhatároztuk, hogy a honlap szerkesztőségének felkérésére megemlékezünk egy diákkori barátságról, melynek az idő nem vetett gátat, hanem inkább megerősítette azt.

Barátságunk az 1960-64-es középiskolás évek alatt született. Mindnyájan tudjuk, hogy ez alatt a négy év alatt általában minden diák talál magának egy társat, akivel szorosabb kapcsolatba kerül. Az iskolában naponta eltöltött néhány óra alatt, megtalált bennünket a tanóra anyaga, melynek befogadásakor néha kisebb-nagyobb nehézségekkel szembesültünk, és ott volt a tanár személyének egyénisége, jóindulata vagy éppen kemény szigora. Az ezzel kapcsolatos élményeket megosztottuk azzal a társunkkal, akiről úgy gondoltuk, azonos a gondolatvilágunk, megértettük egymás gondjait, s örömmel fogadtuk azt, ami a másiknak örömöt jelentett.

A tanulmányi eredményeinket igyekeztünk szinten tartani, tanárainkat tiszteltük, s aki a tananyag leadása közben lelkével is megérintett bennünket, ahhoz még lelki vonzalom is társult részünkről. Így maradtak meg emlékeinkben szeretett tanáraink, akikkel szemben – barátnők lévén – azonos érzületű gondolatokat táplálunk ma is.

Továbbtanulási jelentkezésünket, s annak visszaigazolásának izgalmait együtt éltük át. Később örömmel fogadtuk egymás sikereit a felsőfokú tanulmányaink során. Gizike az orvosi pályát választotta, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanult, én a Külkereskedelmi Főiskolán folytattam tanulmányaimat, s azon a szakterületen találtam meg a jól végzett munka örömét. Érettségi után 17 évig tartottuk a kapcsolatot. Megismertük egymás családját, együtt örültünk gyerekeink születésének.

Gizellát orvosi hivatása Ceglédhez kötötte, én pedig munkám során gyakran tartózkodtam külföldön. Kapcsolatunk így sajnos hosszabb időre meglazult, de az 1988. évi osztálytalálkozón nagy örömünkre ismét találkoztunk. Ettől kezdve néha-néha megint kerestük egymást, amikor az életünk  fontosabb eseményei úgy hozták. 

Tavaly, 2008-ban, az iwiw-nek köszönhetően ismét rátaláltunk egymásra, újra összejöttünk. Jót mulattunk, amikor "ismerősként" jelöltük be egymást.

Az adatlapomhoz csatoltam egy fotót, melyen az látható, ahol férjemmel, egy kirándulás alkalmával megpihentünk.

  

Az iwiw-es találkozónk óta szinte hetente többórás telefonbeszélgetést folytatunk,

sokszor emlegetve a szép gimnáziumi éveket, tanárainkat, osztálytársainkat.

Követjük gyerekeink sorsát, jól meg tudjuk beszélni egymással gondjainkat.

Sok év után is ugyan úgy tudunk beszélgetni, megértéssel és szeretettel, mint ifjúságunk idején, a középiskolás éveinkben.