Mozaikok

Történelmi háttér - A rövid tanév és egyéb emlékek

Németh Vilmosné Göndöcz Ilona volt diák elbeszélése

 

Az iskola évkönyvében úgy jegyezték fel: A csonka tanévek.

Bevezető körkép Kökény Sándorné emlékkönyvének 159. oldaláról

 

1943/44

Az iskola évkönyvéből tudható, hogy a tanítás november 3-án kezdődött. „Nehéz idők komoly intése szólt a rendelkezésből, és valamennyien éreztük, nem könnyítés ez – hanem a körülmények súlyosbodtak. Rendkívüli idők rendkívüli intézkedése megkeményítette a vonásokat még könnyelmű kis diáklányok arcán is, és sokszor hallottuk? Bárcsak volna iskola! Bár inkább iskolába járhatnánk! – hangzott még azoktól is, akik máskor tomboló örömmel fogadtak minden kis szünet meghosszabbítást.”

Már 1943. március elsején megküldte a főigazgatóság „irányelvek” tárgyú leiratát, amelynek 3. pontjában írja: „Mivel a nappali légitámadások veszélye nincsen egészen kizárva, gondoskodnunk kell arról, hogy a tanítási idő alatt esetleg bekövetkező légi támadás ellen hogyan helyezzük biztonságba a tanulóifjúságot.” Valószínűsíthető, hogy hasonló meggondolásból rendelték el központilag a tanítás későbbi megkezdését.

A főigazgatóság 1943. szeptember 27-én a „nyolc havi munkaidőnek megfelelően elkészített” tanmenetek felterjesztési módjáról ír az iskoláknak. (Akkor tehát még a főhatóság sem tudta, hogy nyolc hónapnál is rövidebb lesz a tanév)

Magától értetődőnek tartották, hogy az iskolával való kapcsolataik nem szakadnak meg, megkezdik a rendszeres munkát otthon – az irányítást azonban éppen úgy az iskola adja, mintha ott ülnének a padokban.

Gondosan mérlegelt, pontosan beosztott tanulmányi anyagot és irányítást is adott az iskola körleveleivel, amelyeket hólabda rendszerrel  gyorsan adtak tovább a növendékek. Buzgón hallgatták a rádióiskola előadásait is, és az iskolai munka megindulásával nemcsak a körlevelekben előírtakról, de a rádióból tanultakról is beszámoltak.

 

1944. március 19-én szállták meg a németek Magyarországot. 1944. március 20-án, hétfőn Kossuth-emlékünnepélyt tartott a leánygimnázium. Az I-III. osztály számára dr. Bayer Istvánné mondott beszédet. A IV-VIII. osztály számára Kalmár Eszter felolvasta Kalmár Elek 1902-ben, Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóján mondott beszédét. A Himnusz és a Szózat fogta közre a két műsort, az énekkar a Kossuth – nótát, Kossuth-indulót énekelte.

Majd eljött március 30. és a hír, hogy befejezzük a tanévet.

A nyolcadikosok ballagását villámgyorsan megszervezték az alsóbb osztályok április 1-jére.

Az iskola csendesen befejeződött, és két nap múlva, április 3-án végigéltük Pestszenterzsébet fekete hétfőjét: az első nagy bombatámadást.” Házsorok dőltek romba, kerteket, úttesteket tépett fel a bomba, és emberi sorsok befejezetlen félmondatokként tűntek el a romok alatt.”

 

 

Bombázások 1944-ben, Pesterzsébeti Városháza

 

Erre az időre emlékezik Németh Vilmosné Göndöcz Ilona, a Gimnázium volt diákja

„Pacsirta telep anno…” címmel előadást tartott Lonci néni

a Kökény Sándorné által vezetett Pesterzsébeti Helytörténeti Klubban 2006 szeptemberében.

Az ott elhangzott elbeszélésből kapott szerkesztőségünk egy rövid részletet, melynek tartalma egybecseng a fenti iskolaévkönyvi bejegyzéssel.

 

A rövid tanév története

Németh Vilmosné elbeszélése

 

1938 – 1944. április 3-ig tartó időszakról „meséltem”.

Az említett 1943/44-es tanévre vonatkozik a cím, ekkor lettem gimnazista, érthető, hogy társaimmal együtt nagyon vártuk az évnyitót. Sajnos, pár hét múlva indulhatott csak a tanítás – a háborús bizonytalan helyzet miatt. A Rádióiskola helyettesítette az órákat: a kapott feladatokat elkészítettük szorgalmasan. Több légiriadót átéltünk az iskolába járás alatt, a bérház szenespincéjébe kellett levonulnunk, de a légitámadások csak április 3-án kezdődtek meg.

 

3-án reggel kikaptuk a bizonyítványt, és rohantunk haza.

A bombák 10 órától potyogtak…(3 órán át, este ismét, 22.00 órától).

Így a boldog gyerekkorom véget is ért;

 

Az előadásom az óvódás és alsós iskolás időszakomról szólt. Az életmódról, az üzletekről, a lakosság összetételéről, a színes utcaképekről: ószeres, ablakos, köszörűs, jeges, fagylaltos, a játékainkról, a kültelki nyomorról, ami boldogságnak tűnt - visszatekintve a bombázásokra, az ostromra.

 

 

1945. március – április hónapban kezdtünk bejárni az iskolába.

 

 

Idézet A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet tallózója VII/1 2006. novemberi számából

 

A Csili Művelődési Központ Protokoll termében került sor a Helytörténeti Klub nyári szünet utáni első összejövetelére, melyen Németh Vilmosné Göndöcz Ilona nyugdíjas pedagógus pesterzsébeti őslakos mesélt pesterzsébeti emlékeiről, gyermekként és felnőttként megélt élményeiről.

Az előadáson Intézetünket Bondor Mária történelem szaktanácsadó képviselte. (Internet)

  

* * *

 

Ennek a rövid tanévnek volt egy kiemelkedően szép eseménye:

az egész iskolát színházba vitték: a régi Nemzeti Színházba, a Blaha Lujza téren.

 

A rádiós színházi közvetítések alatt próbálgattam elképzelni, milyen is lehet belülről az a színház. Az álom beteljesült: meglátva az elegáns csilláros termet, a valóság elbódított, elvarázsolt. Felfokozott érzelmi állapotomban, elvesztve a józan eszemet, azt találtam ki, hogy a Dérínét alakító szőke Szörényi Évának gratulálnom kell, 11 évesen úgy gondoltam, hogy én, aki nagyon sokat szerepeltem már, én aztán igazán meg tudom ítélni, milyen nagyszerűen játszott ez a színésznő, s ahogy nekem gratuláltak a felnőttek, egy-egy szereplésem után, most nekem is azt kell tennem. Egyedül nem mertem ezt a hőstettet végrehajtani, rávettem egy társamat, mondván, az aulai gyülekezésig van még időnk, hamar megjárjuk.

 

Életem első nagy Kalandja volt ez: megtaláltam az öltözőt, s kierőszakoltam, hogy az öltöztetőnő beengedjen. Akkora volt a kisgimnazista öntudatom, hogy az egész iskola nevében mondtam el a gratulációmat: a pestszenterzsébeti nyilvános jogú magán-leánygimnázium nevében gratulálunk, nagyon tetszett az előadás.

Egyenruhánkban helyes kis törpék lehettünk, a színésznőtől simogatást és puszit kaptunk. Az autogramkérésről sajnos fogalmam sem volt akkor (nem úgy, mint Dalos Lászlónak).

 

A folyosón már elkapott a pánik, hogy késő van – szaladni kezdtünk, a nagy labirintusban úgy eltévedtünk, hogy egyszer csak a színpadon találtuk magunkat. Nagy por volt, már söpörtek. Riadtan fogtam Klári kezét, mikor megláttam a nézőtéren kísérő tanárnőnket, Makay Magdát. Ő megkönnyebbülve, hogy megvan a két pocedlista, alaposan leteremtett bennünket, s leemelt a színpadról. A villamoson megszégyenülten hallgattunk, az egész iskola ránk várva vesztegelt a Boráros téri aluljáróban, a fölsősök is, 18 évesig.

Hogy Magdi néni aranyszívének vagy a hirtelen abbamaradt tanévnek köszönhettem-e, de nem kaptam fegyelmit.

A „büntetésemre” másfél évtized múlva került sor, amikor Magdával kollégák lettünk, és minden osztályomnak elmesélte a hőstettemet. Fájdalmasan szép emlék, de én elmondhatom, hogy jártam a régi Nemzeti színpadán, érezhettem a festett díszletek, a nehéz bársonyfüggönyök szagát, sajátos illatát!

Ez a csínytevésem is igazolja azt a pedagógiai alapelvet: a gyerek nem kicsi felnőtt! Más minőség: gyerek!

 

* * *

 

2006-ban osztottam meg a közönséggel a csodálatos emlékemet Szörényi Éváról, aki 1956-ban elment (el kellett mennie férjével, kis fiaival, az országból. Nemigen hallottam róla, csak annyit, hogy Amerikában él. Majd „csoda” történt: a Duna tévé 2008. áprilisban kinn forgatott róla, a jubileumi előadásáról, interjút kaptak tőle az otthonában. Meglátva ezt a közvetítést, elementáris vágyat éretem, hogy én is gratuláljak neki. De hogy szerezzem meg a címét?

Júniusban volt egy 30 éves kossuthos találkozóm, ahol az egyéni beszámolók egyike így hangzott: ’”A Duna tévében vagyok sminkes!..."  30 év múlva adtam a leányzónak egy utolsó házi feladatot: szerezd meg a címét! És megkaptam tőle hamar. Írtam, elküldtem ezt az írást is neki…

 

Így kezdődött. Nem hittem, hogy reagál, de írt, CD-ket küldött, a jubileumára kiadott kis kötetet,

ennek van itt a címlap-másolata.

  

2009-ben halt meg hosszú, fájdalmas betegségben,

de pár hónapig leveleztünk.

 

Németh Vilmosné 2010. október 26.

                                                                                                            

A Los Angeles-i ünnepi évfordulós megemlékezésre a város 1956-os emlékművénél, a központi MacArthur Park ún. Mindszenty tér nevű részén került sor. Az emlékműnél a nemzeti ünnep alkalmából felolvasott levelében Arnold Schwarzenegger kormányzó köszöntötte a megemlékezések főszervezőjét, Szörényi Éva művésznőt, illetve rajta keresztül a magyarságot.      (Internet)

 

 

Oláh György professzor, Nobel díjas kémikus, Lukács János professzor, Szörényi Éva színművész, Bokor Balázs főkonzul

 2008. október 26.

 

  

 Németh Vilmosné Szörényi Éva színművésznővel folytatott

levelező kapcsolatát egy osztálytalálkozón is elmesélte volt diákjainak.

Erről szól a következő oldal: Lonci néni elbeszélésének leírása.